8. fejezet: Változások

Minah:

Sojin tényleg nagyon jól táncolt. Segített nyújtani, és megmutatott pár egyszerű koreográfiát, amit még a kezdő időszakában tanult. Nem sértődtem meg, amiért ennyire az alapoktól indultunk, nekem ez is több volt, mint amit magamtól kitaláltam volna. Az egész felkészülés jó hangulatban telt, amíg Yura meg nem érkezett.

– Bohóckodjatok csak tovább – legyintette, amikor felé fordultunk, és nyújtani kezdett. A magas copfba fogott haja minden mozdulatára himbálózott.

Sojin nem foglalkozott Yurával, mintha tényleg ott sem lenne, és tovább magyarázott. Én a tükörből néha a főgonosz irányába lestem, de nem csinált túl sok mindent, csak nyomott pár spárgát, aztán a forgásokat gyakorolta.

– Amúgy, meddig szerencsétlenkedtek még itt? – kérdezte hirtelen, amikor az italunkért mentünk. – Zavartok a koncentrációban.

Nem akartam emlékeztetni rá, hogy ő ajánlotta fel, hogy maradjunk, és amúgy se mehettünk még el, mert Yoochun még nem érkezett meg.

– Yoochun oppát várjuk – informáltam, mire lenéző grimaszt vágott.

– Én nem tudtuk máshol dugni?

Már éppen megszólaltam volna, hogy elküldjem a fenébe, de Sojin megelőzött.

– Ne Siwonból indulj ki, te szuka!

A két lány majdnem egymásnak ugrott, és csak Yoochun érkezése akadályozta meg a fizikai versengést. Junsu azonnal kiszúrta a feszültséget, és miután letette a magnót, udvariasan, de határozottan kiküldte Yurát a teremből. Úgy beszélt vele, mintha gyerek lenne, akinek a szájába kell rágni mindent.

– Akkor kezdhetjük? – kérdezte Yoochun mosolyogva, és intett Junsunak, hogy kapcsolja be a zenét. Legnagyobb meglepetésemre latin zene csendült fel, nem valami ismert diszkózene, amire lehetne rázni a csípődet.

Yoochun kinyújtotta felém a karját, és amikor a kezébe fektettem a sajátom, azonnal magához rántott. Még sosem tangóztam senkivel, de jól vezetett, csak annyi volt a dolgom, hogy rá hagyatkozzam. A tangóról mindig azt hallottam, hogy erotikus tánc, és ahogy Yoochun végigsimított a csípőmön, vagy a combomon, abban tényleg bőven volt erotika.

Miután végzett a vizsgáztatásommal, Junsu vette át a tanár szerepét, és mutatott pár mozdulatot. Tudott ám hullámozni rendesen, az biztos! Mégis, ahogy a tükörben néztem a kígyómozgását, kimelegedettem tőle. És ezzel nem csak én voltam így, Yoochun szeme is éhesen csillogott, ahogy a párját nézte.

A következő feladat egy koreográfia megtanulása volt, amit majd elő kell adnunk apucinak, ha hazaérkeznek, és Sojin se perc alatt megtanulta az egészet. Nekem még a megjegyzéssel is adódtak problémáim. Junsu nagyon figyelmesen kigyakorolta velem a nehéz részeket, és végül be tudtam hozni a lemaradást, de így sem voltam nagy tánctehetség. Nálam nem nézett ki jól, ha játszottam az agyam, és próbáltam nagyon szexi lenni. Túl robotos volt a mozgásom, és nem is éreztem magam jól benne.

– Rendben, lányok, mára ennyi – csapta össze a tenyerét Yoochun, és megkérte Junsut, hogy kísérje fel Sojint a büfébe egy forró csokira. A szőkén látszott, hogy nem tetszik neki, amiért elküldték, de teljesítette a kérését, és kicsit túlságosan is határozottan kiterelte Sojint a táncteremből.

Először megdöbbentem azon, ahogy Yoochun a falnak nyomott, majd hevesen kezdett verni a szívem, ahogy végigsimított a combomon, és felhúzta a derekára. Teljesen betakart a testével, és a sötétbarna szemeiben mintha apró lángok táncoltak volna. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Jaejoong ért hozzám. Feltüzelt, és elvette a józan gondolkodásom.

– Kezdem érteni, hogy Jaejoong mit kedvel benned – simított végig az arcomon, és mélyen lecsókolt.

Tiltakozni akartam, hiszen mégis csak járt valakivel, és nem akartam én lenni a hülye ribanc, akivel megcsalja, de Yoochun átvette az irányítást a gondolataim felett, és nagyon hamar a magnó mellett találtam magam a kemény asztallapon. Jól csókolt, mélyen és szenvedélyesen, miközben a kezei felhevítették a testem. Amikor viszont fel akartam tolni a pólóját, azonnal hátra lépett.

– Nem kellene tovább mennünk – sóhajtott fel, és megdörgölte a homlokát. – Ennyi elég volt. Már ebből is értem, hogy milyen vagy. Határozott, és erős férfi kell neked, hogy irányítson, de mellette nőnek is érezd magad. A kuncsaftok között elég nehéz ilyet találni, mert az ilyen férfiak ritkán kurváznak, de van egy-két lehetőség. Kezdésnek, új profilkép kell. A mostani nem passzol a személyiségedhez.

Ezzel én is egyet értettem, bár még egy kicsit kótyagos volt a fejem. Yoochun gálánsan lesegített az asztalról, és megkért, hogy menjek le a szépítő osztaghoz, és lehetőleg egész nap próbáljam meg elkerülni Junsút.

A sminkeseknek és fodrászoknak csak annyit mondtam, hogy Yoochun utasítására új portfóliót kell készíteni nekem, és hogy sokkal elegánsabb külsőt szeretne, mint az előző volt. Ennyi instrukcióból persze nem tudtad semmit kezdeni, és már öt perce álltam ott, úgy, mint egy idióta, amikor megjelent Junsu. Nem mertem a szemébe nézni, de ő is kerülte a pillantásom, és hűvösen osztogatta a parancsokat. A hajamat sötétebb árnyalatra festették, és hátul összefogták egy pillangós, strasszokkal kirakott csattal, a szememet pedig enyhe lila színnel emelték ki. A szálas műszempilla mellé zöldes-barna kontaktlencsét kaptam, hogy különleges legyen a pillantásom, az ajkaimra pedig babarózsaszín szájfény került. A körmeim tetszettek legjobban. Ezüst-fekete francia vonalvezetés, a gyűrűsujjaimon ragyogó strasszokkal.

A ruhám egy fekete hosszú ruha lett, tüllös szoknyával, de legjobban a mell alatt futó szalagok tetszettek. Maga a ruha egyáltalán nem lett volna előkelő, de a tollas vállrész egészen átalakította, és amikor közeliket lőttek rólam, igazi dámának tűntem. Nyugodtan hozzácsaphattam volna az éveimhez hármat-négyet, de a szokásostól eltérően ez nem szégyenérzettel társult, hanem büszkeséggel. Egy érett, határozott nőt láttam a portfóliómban, bár az is igaz, hogy ehhez a szerephez fel is kellett nőnöm. Nem csaphattuk be a kuncsaftokat.

– Állj meg egy pillanatra! – ragadott karon Junsu, amikor el akartam sétálni mellette. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni, de a testtartása kemény és feszes volt. – Gyere fel velem a kantinba!

Vártam, hogy mikor borítja rám az asztalt, vagy löttyint arcon a kávéjával, de egyik sem történt meg, csak hűvösen nézett a szemembe, és az ajakit vonallá préselte a visszatartott indulat.

– Egyenes leszek – kezdte határozottan. – Csókolóztál Yoochunnal?

– Igen – vallottam be. Nem szerettem titkolózni, és értelme sem lett volna. Junsu pontosan úgy nézett ki, mint aki mindenről tud.

– És ezt mégis hogyan képzelted? – tőrt ki belőle az addig visszatartott felháborodás. – Megtervezem a ruhádat, segítek neked táncolni, és ezt kapom cserébe? Tudtad, vagy nem tudtad, hogy együtt vagyunk? Persze, hogy tudtad! Nagyot csalódtam benned.

Lesütöttem a tekintetem, és szomorúan a kávémat kavargattam. Mikor váltam ilyenné? Hogy más barátjával kavarjak? Ez soha nem volt jellemző rám. Mindig is elítéltem az ilyen nőket, de úgy tűnik, ez a hely ilyenné változtatott. Túlságosan egyértelművé vált, hogy itt bárki hozzányúlhat a másikhoz. Vissza kellett térnem a realitás talajára, ha nem akartam, hogy olyan érzéketlen szajha legyen belőlem, mint Yura.

– Jól van, nem kell ennyire magadba zuhanni – dörrent Junsu, és bár a szavai mintha vigasztalásgyanúsak lettek volna, még kiérződött belőlük az indulat. – Yoochunt már lebarmoltam, és ha ünnepélyesen megígéred nekem, hogy nem történik ilyen újra, akkor nem fogom kitépni a hajad.

– Megígérem.

– Szuper! – csapta össze a tenyerét Junsu, mintha éppen a szemetet dobta volna a kukába, és más dolga nem is lenne aznapra. – Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig menj szépen, és tetőtől-talpig készülj fel, mert találtam számodra munkát.

Junsu igazán nagyvonalú volt, hogy azok után is állást ajánlott nekem, hogy csókolóztam a párjával. Hálásan hajoltam meg felé, de továbbra sem mertem a szemébe nézni, és olyan gyorsan rohantam fel a szobámba, ahogy csak tudta. Junsu nem kötötte az orromra, hogy pontosan mit is kell majd csinálnom, csak annyit mondott, hogy elegáns ruhát vegyek fel. A fekete kisestélyi, amit az évnyitókon szoktam felvenni, tökéletesen megfelelt, elég volt felvenni hozzá néhány látványos kiegészítőt és máris nem volt olyan snassz.

– Dolgozni mész, drágám? – kérdezte Sojin, amikor kijött a fürdőszobából. A frissen mosott hajából áradt a mezei virágillat, és smink nélkül is csak úgy vonzotta a tekintetet. Nem is értettem, hogy miért állt a topok legalján. Csodálatos volt a szememben.

– Junsu oppa talált nekem valamit, bár azt nem árulta el, hogy mit.

– Ha Junsu oppa szerezte, akkor nincs miért aggódnod. Ő nagyon ért ahhoz, hogy mindenkinek azt válassza ki, ami hozzá illik. Ha tovább maradt volna a házban, biztosan sokakat felfuttatott volna.

Ahogy lementem a lépcsőn, megpróbáltam elképzelni, ahogy egy jóval fiatalabb Yoochun megteszi ugyanazt az utat, mint én, hogy az előtérben, egy jóval fiatalabb Junsu fogadja mosolyogva. Korábban bele sem gondoltam abba, hány ember fordulhatott meg ugyanazok a falak között, amik nekem is egy ideje már az otthont jelentették. Vajon hány szerelem és hány csalódás történhetett a szobák magányában, vajon mi történhetett azokkal a pillangókkal, akik már nincsenek itt, és milyen lehetett ez a hatalmas ház, mielőtt minden zugát betöltötték volna a kéjes sikolyok.

Jaejoong – 9 évvel ezelőtt – :

Vegyes érzelmekkel léptem be az üres épületbe, ahol már lepergett a falról a vörös festék, és a padló kikopott a legtöbb helyen. Kételkedve néztem a kopasz ahjussira, aki kivásárolt az előző helyről, azzal az ígérettel, hogy vele jobb életem lesz. Ez az épület jelenleg nem nézett ki jobban, mint az előző, csak sokkal kevesebben voltunk benne. Pontosan ketten. Ő és én.

– Ahjussi, melyik lesz az én szobám? – kérdeztem. Korábban egy nyugati stílusú weekend hotel lehetett, mert nem csak rengeteg szoba, hanem ételfelhordó is volt, a recepciós pultról és a kulcstartó kampókról nem is beszélve.

– Amelyiket szeretnéd. Itt van a térkép – terített ki egy óriási lapot a viseletes dohányzóasztalra, amin a szobákat jelölték tervezői jelekkel.

Találomra böktem rá az egyikre, mire Sukchun úr gondolkodás nélkül belefirkantotta, hogy Jaejoongie, és még egy szívecskét is kaptam mellé.

– Uram… Mennyit kapok a… szolgálataimért? – kérdeztem zavartan. Hiába állította azt, hogy nem mint kurva vásárolt meg, tudtam, hogy az életben semmi sincs ingyen. Bármit is művelt velem az exe, nem sajnálhatott annyira, hogy mindent visszatérítés nélkül nekem adjon.

– Jaj, Jaejoongie! Már mondtam, hogy nem akarok tőled semmi mocskosat. Úgy tekintek rád, mintha a fiam lennél. Te nem úgy fogsz itt élni, mint egy pillangó, hanem mint a pillangók tanítója. Sok tapasztalatod van, és jók a meglátásaid. Megmondtam. Ez a ház nem bordély lesz, és nem is disznóól, hanem egy gyönyörű üvegház, ahol kifejlődhetnek a lárvácskák.

Pontosan emlékeztem rá, hogy mit mondott nekem. „Jaejoongie, nem akarom, hogy mások is arra a sorsra jussanak, amire te. Szeretnék létrehozni egy olyan helyet, ahol biztonságosan művelhetik ezt azok, akik rászorulnak, és ahol talán megtalálhatják azt az életet, amit mindig is akartak. Szeretném, ha segítenél nekem ebben. Megtennéd?” Ha Sukchun úr két évvel ezelőtt mondta volna ezt nekem, minden szavát elhittem volna, de így kételkedtem. Kételkedtem abban, hogy lenne bármilyen szép is ebben a szakmában. Ez nem erről szólt. Itt mindenki csak játék babává vált, testté, amit úgy használnak, ahogy akarnak…

Összerezzentem a fájdalomra, ami a csuklómba hasított, pedig már két hete nem kellett bilincsbe verve aludnom, mégse tudtam szabadulni az érzésétől. A bőröm továbbra is vörös és sebes maradt, de a szívem és a lelkem ennél sokkal rosszabb állapotban volt.

 El kellett terelnem valamivel a figyelmem önmagamról.

– Szóval fel akarja újítani ezt a helyet? – kérdeztem.

– Igen. Te sokkal fiatalabb vagy nálam, és a fiataloknak mindig nagyobb a képzelőerejük. Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy milyen legyen ez a hely. Mindent pontosan így fogok csinálni.

Gondosan körbenéztem abban a teremben, amit valószínűleg kártyázásra és italozásra használtak az itt megszálló pöfékelő urak, és átfestettem a színeket. A képzeletemben elmozdultak a falak, kinyíltak a vázákban hagyott virágok, és kellemes zongoraszó töltötte meg az épületet.

Már nem kellett becsuknom a szemem, ha kinyitottam, akkor is az új életemben találtam magam, ahol sötétvörös kárpitok borítanak mindent, ahol a csillárokból kristályok lógnak alá, ahol az ebédlő bár úgy néz ki, mint egy iskolai menza, az asztalok tiszták és stílusosak, az étel pedig mennyei. Az emeletre lift vezet, amit csak az igazán ügyesek használhatnak, a korlátok fából készültek, és mindig frissen lakozottak, a szobákban két ágy fekszik, hogy soha senki ne lehessen magányos, és ahol az egyik emeleten csak irodások dolgoznak. Nem olyan uzsorás rohadékok, mint az előző helyemen, akik folyton csökkentik a fizetést, és minden mocsadéknak kiutalják az embert. Gondos nyilvántartás, egyeztetés, bérkalkuláció, könyvelés és makulátlan pajzs az állam felé. Olyan hely kellett, amit Sukchun is mondott. Nem disznóól, hanem palota, nem kínzóterem, hanem biztonság, nem ház, hanem otthon.

Minah:

Junsu egy férfiklubba vitt, ahol italokat kellett felszolgálnom, és beszélgetni a fáradt üzletemberrel. A testemet nem kellett senkinek odaadnom, maximum annyi történt, hogy az urak megfogták a combom, vagy belecsókoltak a nyakamba, ez mentálisan volt fárasztó munka. Mert mindenre oda kellett figyelnem, és nem volt elég, ha okosan hümmögtem vagy szépen mosolyogtam, a férfiak társalogni akartam velem. Igaz, hogy egyetemista voltam, és a szüleimtől is jó etikettet tanultam el, azért a gazdasági helyzet elemzése nekem is gondot okozott. Mindenesetre a férfiak meg voltak elégedve velem, és szép kis borravalót hagytak ott egy-egy beszélgetés után.

Junsu elégedetten számolta a bankókat, és majdnem a felét oda is adta nekem, amikor beszálltunk az autóba.

– Ügyes voltál. Ha nagyon nem kapnál munkát, ide bármikor eljöhetsz. Szereztem neked beléptető kártyát.

– Köszönöm. Nagyon kedves vagy – tettem el a táskámba az igazolványt, és mélyen meghajoltam Junsu felé. – Még egyszer bocsánatot kérek azért, amit történt.

– Jaj, felejtsük már el! – nyögött fel Junsu, és kinyitotta a mini hűtőt. – Inkább ünnepeljünk, hogy jól szerepelt a portfóliód. Remélem, Jaejoongnak is tetszeni fog.

Egy hétig csináltam ezt a munkát, és mindig Junsu autójával jöttünk haza.

Aznap este is hosszasan kocsikáztunk, pedig a bázis nem volt túl messze a klubtól. Élveztem Junsu társaságát. Nagyon sokat viccelődött, de komoly dolgokról is lehetett vele beszélni, és miután mindketten kellően felengedtünk, megmertem kérdezni, hogy milyen volt az élete, amikor még a házban lakott.

– Yoochunnal majdnem egyszerre kerültünk oda, és akkoriban Jaejoong volt ott az istencsászár. De tényleg! És ráadásul úgy is viselkedett. Nem mondom, hogy szemét volt, mert ő mindig nagyon törődött az emberekkel, inkább… olyan herceg. Tudod, érzékeltetette a környezetével, hogy ő itt apuci fia, és ezzel olyan kiváltságok járnak, amivel fölénk kerekedik. Aztán megkapta Yoochunt szobatársnak.

Jaejoong – hat évvel ezelőtt –:

Dühített ez az egész. Miért kaptam hirtelen szobatársat? Az első naptól kezdve egyedül voltam, és apa megígérte, hogy az én szobám az én birodalmam, most mégis hozzám osztotta be az egyik új srácot. Ráadásul nem is fért be újabb ágy a szobámba, mert teljesen úgy rendeztem be, hogy ez lehetetlen legyen. A bútorokat pedig nem voltam hajlandó arrébb tolni.

– Akkor alszotok egy ágyban. Mi ebben a meglepő? – húzta meg apa a vállát, amikor panaszkodni kezdtem.

– Apuci, ez a saját szobám. Ilyenkor nem dolgozom. Itt azok a szabályok élnek, amiket én hoztam, és csak akkor alszik valaki az ágyamban, ha én úgy akarom. És én nem akarok Yoochunnal osztozkodni.

– Pedig kénytelen leszel – zárta le a vitát. – És meg ne tudjam, hogy szegény fiúnak a földön ágyazol meg! Ne hozz rám szégyent!

Dühöngve mentem vissza a szobámba, és ledobtam magam az ágyra. Elhatároztam, hogy pokollá fogom tenni az új fiú életét, és megfenyegetem, hogyha pofázni mer, akkor… Még csak a gondolat végére sem értem, amikor rájöttem, hogy nem tehetem ezt. Nem tagadhattam meg önmagam. Emlékeztem rá, hogy milyen érzés volt a koszos földön aludni odaláncolva a radiátorhoz, elviselve az idősebbek kínzásait. Hogy ahelyett, hogy pokrócot hoztak volna, vagy ellátták volna a sérüléseimet, csak leköptek és újakat okoztak.

Ettől függetlenül még érzékeltettem az új sráccal, hogy nem örülök a helyzetnek. Na, meg én voltam a rangidős, és ezt neki is tudnia kellett. Siwon ide, vagy oda, én voltam a legjobb a fiúk között, és az egész hely az én gyermekem volt. A pillangóknak úgy kellett táncolnia, ahogy én kitaláltam a koreográfiát. Egy újonnan érkezett kis molylepke nem szabotálhatta a tekintélyemet csak azért, mert egy helyen aludtunk.

– Helóka! – húzta be Yoochun jókedvűen a szobámba a bőröndjét, és leült mellém az ágyra. – Yoochun vagyok – nyújtott kezet, de nem fogadtam el, csak flegmán rápillantottam.

– Az amerikai srác?

– Igen – bólintott. – Szólíthatsz Mickynek is, ha szeretnéd. Amikor kicsi a hajam, azt mondják, hasonlítok Micky egérre.

– Ezzel biztosan vonzani fogod a kuncsaftokat, Micky – jegyeztem meg gúnyosan, és elkezdtem vizsgálgatni a körmeimet. Mindegyik tökéletesen egyformára volt vágva, és semmilyen hibát nem szúrhattam ki, de meg akartam tartani a hűvös atmoszférát, még akkor is, ha Yoochun kedves lelkesedése úgy telepedett a szobára, mintha egy idegesítő hősugárzó lenne.

Amikor rájött, hogy nem akarok haverkodni vele, elkezdett kipakolni, és már csak ezért is meg tudtam volna ölni. Oda tette a béna, lógós ruháit, ahol az enyémek is voltak, a béna, ósdi szandáljai kitúrták a helyet a márkás cipőim elől, és vagy egy millió kalapot felhalmozott a felső polcon.

– Ha lehet, amerikai zászlót ne tegyél ki! – pillantottam a bőröndjére, ami valahogy nem akart kiürülni.

– Koreait szabad? – kérdezett vissza pimaszul. A hangjából csak boldogság áradt, de én éreztem a tüskét. Visszavágott. Vissza mert pofázni nekem! És én nem tudtam leütni a labdát.

– Semmilyet nem szabad! Igazából levegőt sem szabadna venned, amíg nem engedem meg.

Yoochun szándékosan dühített, ebben biztos voltam. Mert miután vett egy hatalmas levegőt, tényleg úgy tűnt, hogy nem fogja kifújni. A feje már kezdett ijesztően vörös lenni, és bekönnyezett a tekintete is, de csak akkor lélegzett fel, amikor rákiabáltam, hogy ne ölje már meg magát.

Ki kellett mennem futni pár kört a parkba, hogy ne őrüljek meg. Kaptam egy idiótát. Nem is, kaptam egy okos idiótát! Ezek voltak a legveszélyesebbek. Teljesen hülyének tettették magukat, de közben úgy irányítottak, mint egy idomár az oroszlánt. Nem akartam, hogy ez a fiú a fejemre nőjön.

Határozottan érkeztem vissza, de Yoochun nem találtam a szobánkban. Nem akartam a keresésére indulni, mert azért ennyire nem érdekelt, hogy mit csinál, de a kantinban mégis összefutottunk. Őt látszólag mindenki imádta, amíg engem elkerültek. Részben tudtam, hogy ezt magamnak intéztem el, de én csak az ő javukat akartam. Ha nem néztek fel rám, akkor nem is fogadták meg a segítségem. Részben viszont azért zavart, hogy egyedül vagyok, és szerettem volna, ha van valaki, aki leül mellém, és elmeséli, hogy milyen volt a napja.

Elszontyolodva kanalaztam be a vacsit, és mire visszaértem a szobámba, teljesen elkedvtelenedtem. Már arra sem maradt lelki erőm, hogy kicsináljam Yoochunt. Egyszerűen csak bebújtam a takaróm alá, hátat fordítottam neki, és a párnába fúrtam a fejem. A könnyeimet felszívta a puha huzat, a testem pedig nem rázkódott. Megtanultam már némán sírni.

Amikor megéreztem a derekamon Yoochun kezét, majd a testét, ahogy gondoskodóan a hátamnak simul, megdöbbentem. Nem csak azon, hogy alig fél napos ismeretség után hogyan mer hozzám érni, hanem azon, és főleg azon, hogy honnan tudja, hogy pontosan erre lenne szükségem. Tényleg ennyire látszik rajtam, hogy magányos vagyok? Pedig próbáltam érzelemmentesnek tűnni, amikor átléptem a küszöböt.

– Igen, leszek a barátod – súgta Yoochun a fülembe, és még szorosabbra vonta az ölelést.

– Nem is mondtam neked semmi ilyesmit – tiltakoztam rekedten, de maximum a hangomban lehetett némi erő.

– De én hallom – hárította el a tüskéket, amikkel körbevettem magam, és szépen lassan levezette a kezét a hasamra.

Először azt hittem, hogy ki akar kezdeni velem, aztán rájöttem, hogy csak simogat. Fel és le, lassan és melegen. Egészen elgyengültem a karjában. Amikor megfordított, és lágyan a számra tapadt, kihagyott egy ütemet a szívem. Ha nem tudtam volna, hogy ez lehetetlen, még azt is megkockáztattam volna, hogy első látásra belém szeretett. Persze, ez nem így volt.

Yoochun egyszerűen csak meghallotta a lelkem segélykiáltásait, és felajánlotta a sajátját, hogy együtt osztozzunk a terheken. Nem sokkal az előtt, hogy a testünk először eggyé vált, a lelkünk is egy lett, és ezt semmilyen szerelem nem tudta szétszedni. Nem számított, mennyire voltunk távol egymástól, elég volt rá gondolnom, és megnyugodtam. Hálás voltam az életnek, hogy anélkül is találtam valakit, akire támaszkodhattam, hogy egymásba szerettünk volna. Mert Yoochunnal sosem tápláltunk ilyen érzéseket egymás iránt. Ez még a szerelemnél is erősebb volt. Tiszta szeretet és megértés, ahol még szavak se kellenek.

Minah:

– Szóval Yoochun tette olyanná Jaejoongot, amilyen most? – kérdeztem, amikor megálltunk a pirosnál. A sofőr a váltóra tette a kezét, és a zebrán megindultak az emberek. Az autó kemény váza mintha kizárta volna a külvilágot, semmit nem fogtam fel az illatokból és a szél simogatásából.

– Nem. Yoochun csak emlékeztette arra, hogy milyen valójában. Jaejoong azt hitte, hogy csak akkor néznek fel rá, ha elszigeteli magát, Yoochun pedig megmutatta, hogy milyen az, ha barátként tisztelnek valakit. Jaejoong megértette, hogy nem mesternek, vagy tanítónak, hanem bátynak kell lennie ahhoz, hogy segíthessen másokon.

– És soha nem veszekedtek?

– Dehogy is nem! Főleg miattam. Jaejoong féltékeny volt, amiért Yoochun több időt töltött velem, mint vele, amikor pedig el akartunk költözni, hatalmas balhét csapott. Persze nem nyilvánosan, csak a szobájuk magányában, én is csak azért tudok róla, mert Chunie elmesélte.

Pedig Jaejoong nem tűnt birtoklónak. Mindenkivel jóban volt, és egyszer ezzel, egyszer azzal beszélgetett, senkit nem tulajdonított ki magának, pedig volt elég mentoráltja, akiket könnyedén az ágyasává tehetett volna.

Elég volt átlépni a küszöböt, már tudtam, hogy hazaérkeztek. Hyuna hangja betöltötte az egész alsó emeletet, ahogy parancsolgatott. Amikor elszáguldott mellettem, a vörösbarna haja úgy szállt utána, mintha köpeny lenne, bár lehet, hogy csak a párducmintás sálja tehetett az egészről.

– Hogy ülsz te ott? – pirított rá az egyik lányra, aki átvetette a lábát a barátnőjén. – Elmegyek nyaralni, és kuplerájra jövök haza?!

Őszinte mosoly ült ki az arcomra. Tényleg hiányzott már Hyuna, de főleg Jaejoong, aki az enyémhez hasonló ábrázattal támasztotta a lépcsőt. Yoochun a lábánál ült egy almát majszolva, és az orra alatt motyogott valamit, amitől Jaejoong arcán még szélesebbé vált a mosoly.

– Most, hogy megjöttél, mi már mehetünk is, igaz? – pacsizott le vele Junsu. Az egy hét teljesen elmosta közöttük a feszültséget. – Remélem, szóltál a recepción, hogy tartsák meg a helyet.

– Hát, azt nem ajánlanám, hogy rögtön abba a szobába menjetek, ahol mi voltunk, mert… – kezdte vigyorogva, aztán észrevette, hogy ott vagyok, és elharapta a mondatot. – Majd elmondom – zárta le a beszélgetést Junsúval, és felém fordult. – Mi a helyzet veled, virágszálam? Hogy megy a meló?

– Hát… Lassan? – kerestem a szavakat. Junsúval jól ment a férfi klub, de még mindig nem kerestek befolyásosabb ügyfelek. Igazából mióta Jaejoong lelépett, egyetlen egyszer se kellett szexelnem senkivel. És bármilyen furán is hangzott ez, nem örültem neki. Ilyen tempóban sose fizettem ki a tartozásom.

– Ne aggódj! Majd intézkedem. Ügyi leszel – simított végig az államon, és mintha tudta volna, hogy Hyoyeon rá akar ugrani, megfordult.

Hyoyeon úgy csimpaszkodott rá, mint egy kismajom, szerintem neki hiányzott a legjobban. Jaejoong hálaként apró csókot nyomott a rózsaszín ajkakra, de amikor a szőke mentoráltja megkérte, hogy töltse vele az éjszakát, visszautasította.

– Fáradt vagyok, bébi. Ma csak a kispárnámmal szeretnék aludni.

– Nincs is kispárnád, oppa! – ráncolta össze a homlokát Hyoyeon.

– És te azt honnan tudod? – pöckölte meg játékosan az orrát Jaejoong, majd megveregette Yoochun vállát. – Gyere, beszéljünk!

Junsu figyelmeztetően nézett a barátjára, de ő csak ragyogó mosollyal reagált, és miután szájon csókolta, el is tűnt Jaejoonggal az emeleten. Biztosan volt még mit megbeszélniük. Yoochun lelkiismeretesen figyelt a lányokra, ráadásul a vizsgával kapcsolatosan is részt vett egy megbeszélésen. Még sosem gondoltam bele ebbe, de ezzel a melóval rengeteg olyan folyamat is együtt járt, amit mi nem láttunk. Helybérlések, üzleti tárgyalások, tánctanárok és egyéb szépségszakértők alkalmazása úgy, hogy közben ne ítéljék el őket prostitúcióért. Sukchun sok évnyi börtönt kapna, ha ez kiderülne, a pillangókról nem is beszélve.

– Hyoyeon, apuci is megérkezett már? – kérdeztem a barátnőmet, aki még mindig el volt keseredve egy kicsit, amiért Jaejoong lepattintotta.

– Az irodájában van.

Szerettem volna megbeszélni vele a tartozásom ügyét, mert az egyetemi tandíjamat a legutóbb jegeltük, azóta viszont megkaptam a jelentést, hogy a fegyelmi tárgyalás eredményétől függetlenül az eddigi tandíjamat vissza kell fizetnem az államnak.

– Bejöhetek? Minah vagyok – kopogtam be a félig nyitott ajtón. Megpróbáltam nem belesni, nehogy valami olyat lássak, amit nem szabad.

– Persze, szívem. Gyere csak!

Sukchun ragyogott. Olyan boldogság ült az arcán, ami könnyen átragadt másra, és hiába szerettem volna vele üzleti ügyekről beszélni, folyamatosan a nyaralásról, meg a lányáról beszélt. Hogy milyen csodálatos, bátor lány, aki gyönyörűséges virággá nőtt az elnyomó gaz ellenére is. Gondolom, ez utóbbi volt az ex felesége. Ha jobban belegondoltam, alig tudtam valamit azokról, akikkel együtt éltem, és lehet, hogy hülyeség, de eszembe jutott egy ötlet, amivel összehozhattuk a pillangókat.

– Apuci, lenne egy ötletem… Elmondhatom?

– Persze. Minden kreatív feltevést pártolok.

– Azt nem tudom, hogy mennyire kreatív, de… Nemrég beszélgettünk Junsúval arról, hogy milyen volt itt az élet régen, és arra gondoltam, hogy… Szóval, ha mindenki ráért, akkor tarthatnánk visszaemlékezős esteket. Mint az iskolákban, amikor tematikai hét van. Rakhatnánk ki régi képeket, vagy meghívhatnánk olyan pillangókat, akik régen itt dolgoztak. Mint Junsu és Yoochun. Én rengeteg dolgot tanultam tőlük, és biztos hasznos lenne mások számára is, ha akadály nélkül kérdezhetnének tőlük.

Sukchun sokáig nem szólt semmit, majd papírt ragadott, és tollastól áttolta az asztal felém eső oldalára.

– Dolgozd ki! Tervezd meg az egészet, és megcsináljuk. Szerintem pompás ötlet. Még a vizsgára is jó felkészítés, ha a régi rókák trükkjeit lesitek el. Ráadásul engem is érdekelne, hogy kivel mi történt. Vannak olyanok, akikkel már évek óta nem beszéltem.

Miután ezzel megvoltunk, megbeszéltük a pénzügyi dolgaimat is, és ahhoz képest, hogy attól féltem Sukchun majd húzni fogva a száját, könnyen beleegyezett. Úgy tűnt, a felvetésemmel meggyőztem arról, hogy van bennem potenciál. Rengeteg pénzt kölcsönzött nekem, és hiába a kedvessége, üzletember volt. Vissza kellett térülnie a befektetésének.

Jaejoong:

Jól esett végigdőlni az ágyon, és magamba szívni az ismerős illatokat. Bora Bora mesés hely, de a szobámnál nincsen békésebb. Nem akartam aznap senkivel összebújni, a magány ezúttal nem keserű és fájdalmas volt, hanem békés és simogató.

– Hyung, ez neked jött! – nyitott be Siwan, és az ágyamra dobott egy fehér borítékot. – Nem tudom ki küldte.

– Köszi, Siwanie. Aztán húzzál bele a nyomozásba, mert Sherlock felsír tőled a polcomon!

– Rendben, hyung. Már rajta vagyok az ügyön.

Szerettem volna, ha kiderül, hogy ki nyúlkált a gépben, ráadásul az is aggasztott, hogy Minah miért kap olyan kevés munkát. Yoochun megmutatta a portfólióját, és hihetetlenül dögösen festett rajta, nem értettem, hogy miért nem harap rá senki. Gyorsan meg kellett oldani az ügyet, mert a többiek nem sokáig fogják tolerálni, hogy ilyen keveset dolgozik. Nem akartam, hogy kiutálják maguk közül.

A borítékon azonnal megismertem a kézírást, és elgondolkodtam rajta, hogy olvasás nélkül felgyújtom az egészet, de túlságosan kíváncsi voltam. Nem abban reménykedtem, hogy újra akarja kezdeni, mert már nem hittem a hazugságaiban, és nem is akartam újra a pasija lenni, de azt nem bántam volna, ha legalább bocsánatot kér az elmúlt öt évért.

A ragasztócsíkot végül határozottan téptem fel, mégis nagy levegőt kellett vennem, mielőtt szétnyitottam a papirost, mert túlságosan remegett a kezem. A szemeim úgy siklottak a jeleken, hogy vagy kétszer-háromszor el kellett olvasnom ahhoz, hogy felfogjam a tartalmát.

Jaejoong!

Vagy ezerszer megírtam azt, aminek te most a végső verzióját olvasod. Egy füzetnyi lapot elhasználtam csak arra, hogy eldöntsem, hogyan szólítsalak, de végül úgy éreztem, nem érdemled meg a becézgetést.

Most biztosan ki vagy akadva, és azt kérdezgeted, honnan veszem a bátorságot, hogy ezt mondjam, hiszen szörnyű dolgokat tettem veled. Tényleg kihasználtak. Tényleg élveztem a tested minden egyes szegletét, mert még mindig megőrülök érted, de sosem hazudtam. Sohasem mondtam, hogy randizunk, vagy titkos viszonyt folytatunk. Mindig csak a szexről szólt. Megkérdeztem, hogy nem degradáló-e neked az, hogy fizetek érte, de azt mondtad, ez így tisztességes, mert csak munkáról van szó. Te mondtad, emlékezz rá!

Tudtad, hogy csak dugunk. Tudtad, hogy nem fogom újrakezdeni veled. Tudtad, hogy nem fogom elhagyni a feleségem miattad, és mégis hisztériát csaptál. Jó, mindig is olyan voltál, aki csak magának akart, és megöltél mindenkit a tekinteteddel, aki a közelembe jött, de azt hittem, hogy felnőttél. Tényleg ilyen aljas vagy? Tényleg ennyire gyerekesen aljas?

Tönkreteszed a házasságom? Jól van. Boah csak egy nő. Egy a sok közül, még rengeteg másik van. Kedveltem őt, kellemesen eléltünk együtt, és ezt még el tudtam volna engedni. Ha csak a házasságomat teszed tönkre, azt még meg tudtam volna bocsátani.

De hogyan mertél befeketíteni a szüleim előtt? Hogyan tehetted ezt? Ismered őket. Voltunk otthon együtt. Tudsz rólam mindent. Tudod, hogy az apám milyen ember, és mégis ezt tetted. Miért nem ütöttél meg? Miért nem üvöltöztél mindenfélét Boah előtt? Miért nem kameráztad le, ahogy kefélünk, és küldted el neki, hogy egye meg a fene, hogy jobban élvezem a te tested, mint az övét? Bármilyen rohadt szemét, mocskos dolgot tehettél volna, mert nem érdekelne. De, hogy… A családomat? Komolyan?

Jaejoong, még a bűnözők között is szent a család. Még náluk is halál jár azért, ha valaki a másik rokonait bántja, vagy próbálja bántani… Tényleg így akartad? Belegondoltál abba, hogy én mit tudok rólad? Belegondoltál abba, hogy neked is van családod, és én is jártathatom a számat?

Gondolom, nem. Csak picsáskodtál, meg hajtott a bosszúvágy, mert nem akartam megint összejönni veled. Ne engem hibáztass! Hibáztasd magad! Te tehetsz arról, hogy ezt kell tennem. Mert ugye nem gondoltad, hogy ennyiben hagyom? Ugye nem gondoltad, hogy lenyelem ezt? Ugye nem?

Ostoba voltál. Tényleg sajnálom, hogy ez lett belőlünk. Már hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy még mindig gyerek vagy.