2016. június 6., hétfő

6. fejezet: Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek



Minah:

A tortúránk hétfő reggel azonnal megkezdődött, Yura úgy vonult be a kantinba, mintha divatbemutatón lenne, és mindenkinek parancsolgatott. Amikor megállt az asztalunknál, tudtuk, hogy szorulni fogunk. Legutóbb itt pofozta fel Hyuna, és ezért jelenleg csak mi felelhettünk.
Testhez simuló, combközépig érő fekete nyári ruha volt rajta, és a magas sarkúja úgy kopogott a padlón, mint egy szigorú katonai zenekar karmesterbotja. Egy-kettő, egy-kettő, neked annyi, egy-kettő.
– Sojin, evés után indíts a konditerembe, és csinálj magaddal valamit, mert olyan girhes gebe vagy, hogy rossz rád nézni.
Kellett egy perc, mire feldolgoztam, amit hallottam, de Hyoyeon agya gyorsabban forgott, ha sértéseket hallott, és azonnal felugrott. A világos bőre egészen kivörösödött a dühtől, és sötétbarna szemei haragosan villogtak. A rövid ismeretségünk alatt nem láttam még ilyen mérgesnek, bár igaz, hogy nem is kerültünk ilyen szituációba.
– Mit képzelsz magadról, ki vagy te? – esett az ezüstérmesnek. – Hogy mersz ilyesmiket mondani másoknak? Sojin igenis szép. Nagyon szép, és ezerszer jobban táncol nálad. A múltkori vizsgán kétszer annyi pontot kapott, mint te, ha elfelejtetted volna.
Amikor Yura felpofozta Hyoyeont, egy pillanatra megfagyott a levegő, majd az önjelölt királynő hátradobta vastag, barna haját, és rózsaszín körmei közé fogta Hyoyeon állát.
– Vigyázz magadra, feltörekvő, mert visszaküldelek oda, ahonnét jöttél! – sziszegte, és visszalökte Hyoyeont a székre.
Nem tudtam, honnan került ide a szőkeség, de nagyon fájdalmas lehetett neki, mert teljesen összehúzta magát, és elfordította a fejét, hogy Yura ne láthassa a könnyeit. Sojin azonnal a szárnyai alá vette, és zsebkendőt nyújtott felé, de Hyoyeon vigasztalhatatlan volt. Yura ezerszer undorítóbban viselkedett, mint Hyuna.
– Te még mindig itt vagy, új lány? Beszélni fogok Donghae oppával, hogy vágjon ki! Semmi hasznod nincsen.
– Mit tudod te azt? – vágtam vissza, és elkaptam a kezét, amikor meg akart ütni. – Engem nem fogsz pofozgatni. Nem vagy méltó hozzá, hogy megérints!
– Hogy mit mondtál? – kapta ki a kezét a szorításból Yura, és szikrázó szemekkel hajolt közelebb hozzám. – Nézd már meg a ranglistát, szivi! Én felül vagyok, te a legalján. Lopod itt a levegőt, meg a főnök pénzét.
– Gratulálok, nagyon büszke lehetsz a helyezésedre – mosolyogtam rá gúnyosan, és úgy pakoltam össze a tányérokat, hogy közben nem szakítottam meg a szemkontaktust. – Szerinted félek tőled? Még Hyuna lábnyomába sem érsz.
– Mire vered úgy magad, he? – dühödött fel, és csípőre vágta a kezeit. – Örülsz, hogy Jaejoong meghúzott? Elárulom, hogy nem te vagy az egyetlen itt.
– De ahogy látom, te vagy az egyetlen, aki kimaradt. Mondjuk, nem csodálom. Jaejoongnak van ízlése.
Mielőtt még véglegesen egymásnak eshettünk volna, egy határozott kéz utat vágott közöttünk, és egy határozott mozdulattal befurakodott közénk. Zelo mosolya a füléig ért, és nagyon jókedvűnek tűnt volna, ha a szeme nem villog olyan zaklatottan. Az ujjai hidegek voltak, ahogy hozzám értek, de határozottan szorultak a csuklómra, ahogy kirángatott az ebédlőből.
Amikor a folyosóra értünk, azonnal kifújta az összes széndioxidot, amit addig visszatartott. Úgy nézett ki, mint aki az előbb hatástalanított egy időzített bombát, pedig nem voltunk ennyire veszélyesek. Még nem téptem meg Yurát, és ő sem akarta kitaposni belőlem a szuszt. Messze voltunk attól, hogy Zelo szívrohamot kapjon.
– Már azt hittem, összeverekedtek – nyögött fel, és beletúrt a rózsaszín tincseibe. – Jaejoong hyung meg is ölt volna érte. Kikötötte, hogy figyeljek oda rád!
– Köszönöm, de megoldottam egyedül is.
– Ne azért ne köss Yurába, mert erősebb nálad! Simán lenyomnád. Már attól sírva fakadna, ha letörne a körme. Siwon miatt ne tedd! Most, hogy Jaejoong nincs itt, nem tud megvédeni a bosszújától.
Siwonról semmi jót nem hallottam, és folyamatosan úgy volt beállítva, mint valami maffiafőnök. Igaz, hogy akkor sem tett rám jó benyomást, amikor első nap találkoztam vele az edzőteremben, de azért nem volt annyira vészes. Vagyis, nem nézett ki úgy.
– Amúgy, hívat a góré. Azt mondta, beszélni szeretne veled valamiről.


Izgultam, ahogy bekopogtam Sukchun irodájába, mert tudtam, hogy nem egy mosolygós arc fog várni, hanem egy teljesen idegen férfié. És ő talán nem lesz olyan elnéző velem, mint apuci. Valószínűleg, teljesíteni is akar, és szép számokat produkálni, amíg a főnök nyaral, tehát minimum szarrá dolgoztat.
– Minah, igaz? – intett a karosszékre, és szélesen széttárta a karjait.
Nagyon helyes férfi volt. Az izmos, kisportolt testén megfeszült a világos pólója, és a vörösesbarna haját lazán felzselézte, mintha éppen egy nő túrta volna össze nemrég. Sokkal idősebbnek tűnt nálam, valahol a harmincas éveiben járhatott, de nagyon sármos arca volt. Egy kicsit zavarba is jöttem tőle.
– Ahogy látom, elég rossz számokat produkálsz.
– Igen. Sajnos, nem kapkodnak utánam.
– Ne aggódj! Ez mindenkinek ilyen az elején. Felfuttatlak egy kicsit. Mit szólsz hozzá? – Amikor aprót bólintottam, folytatta. – Mihez értesz? Tudsz játszani például valamilyen hangszeren?
– Nem, de a hangom nem olyan vészes… Mondjuk, nem is vagyok egy dalos pacsirta.
– Énekelj valamit!
Eldúdoltam egy népdalt, és bár néha megbicsaklott a hangom, Donghae nem fogta be a fülét, és az arcán sem tükröződött lenézés. Folyamatosan jegyzetelt, majd kiadott pár popdalt, hogy azokat is énekeljem el. Nem volt túl egyszerű dolgom, mert sokat nem ismertem, és csak a megérzéseimre hagyatkozhattam.
Amikor végeztünk, megkért, hogy álljak fel, majd a kezembe nyomott egy ásványvizes palackot, és csettintett egyet.
– Karaoke be! – intett rám, mint egy karmester, mire elkezdtem jobbra-ballra lépkedni, kicsit rázva a fenekem. – Cukiság be! – jött az újabb instrukció, és elég nehéz volt úgy dalolni, hogy közben mindenféle aranyos figurát vágtam, de a végére egészen élveztem a hülyéskedést. – Jól van. Elég volt.
Amint leültem, azonnal benyakaltam a folyadékot, és letöröltem az izzadtságot a homlokomról. Sokkal fárasztóbb volt, mint számítottam rá, ráadásul nagyon izgultam, és ez csak még jobban leizzasztott. Donghae a laptopján pötyögött, és hirtelen forgatta felém, hogy lássam a kijelzőt. Egy karaoke bárt hozott ki a keresés, ahová elég magas volt a belépési díj, és sejtettem, hogy miért.
– Bevállalod? Elég rosszul keres, de jobb, mintha itthon ülnél. Lehet, hogy kérnek ezt-azt, ilyenkor be kell jegyezned a nyilvántartásba, és aláíratnod velük. Menni fog?
– Azt hiszem, igen.
– Jó. Akkor menj le a ruhaosztályra, és szabasd magadra az uniformist!
Donghae egész jó munkát talált nekem, és bár sejtettem, hogy pár fogdosást, esetleg egy kis kézmunkát be kell majd vetnem, de mivel a miénk volt a karaokebár, attól nem kellett tartanom, hogy zárt ajtók mögött letámadnak az öltönyösök.
Az egyenruha egy fekete mini volt, fodros szoknyával, és mély dekoltázzsal, de kaptam hozzá csipkés combfixet, és két aranyos cicafület is. A sminkemet nagy műszempillák, és macskás szemek alkották, hogy még jobban hasonlítsak egy kölyökcicára. A számra világos szájfény került, az arcomra rózsaszín pír, és némi gyémántfényű púder. A körmeimről lemosták a vörös festéket, és fényes strasszokat pakoltak a francia alapra. Az egyikről még egy kis láncocska is lifegett aranyosan.


Amikor Sojin meglátott, azonnal körbeugrált, és lőtt rólam pár képet, hogy megörvendeztethessük Jaejoongot. Fogalmam sem volt róla, hogy Bora Borán mennyi lehet az idő, és hogy egyáltalán már odaértek-e, így nem vártam meg, hogy visszajelezzen. Az öltözködéssel elment az idő, és nemsokára indulnom kellett.
Hangosan kopogtam be Jaejoong szobájába, mert nem tudtam, mit csinálnak odabent, de mindenképpen beszélni akartam Yoochunnal. Most ő volt a mentorom, és tudnia kellett arról, hová megyek, és mit csinálok. Jaejoong mindig ellátott jó tanácsokkal, bíztam benne, hogy Yoochun is szól, ha elfelejtettem valamit.
A mentorom kócos hajjal nyitott ajtót, de azonnal beeresztett, szóval semmi olyasmit nem csináltak Junsuval, amihez ne lenne közöm. A szőke divattervező az ágyon ült, körülvéve rengeteg skiccel, és annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vett.
– Miben segíthetek? – kérdezte Yoochun, és felállította az egyik eldőlt vázát. Az ő laptopját is papírhalom vette körbe, meg rengeteg üres kávéscsésze, amiből nemrég ürülhetett ki a szíverősítő.
– Csak szólni akartam, hogy Donghae oppa szerzett nekem egy munkát. A Red Cherry Lips karaokebárban kell énekelnem.
– Az apucié, úgyhogy nem lesz gond vele. A biztonsági őr a terem előtt fog állni, de ne hagyd, hogy beszorítsanak, és mindenképpen vigyél magaddal óvszert. Tedd a melltartódba, ott nem látszik, és legalább nagyobbnak tűnik a kosarad.
– Rendben, köszönöm.
– Szívesen. Keress meg, ha végeztél. Addigra talán befejezem ezt a rohadt pályázatot.
Elköszöntem tőlük, és Junsu valószínűleg mégis csak észrevehetett, mert felemelte a kezét. Persze, az is lehetett, hogy csak begörcsölt a csuklója, és próbálta kirázni belőle a fájdalmat.
A karaoke teremben színes neoncsövek égtek, és amíg megérkeztek a vendégek, bőven volt időm kipróbálni pár dalt. Nem választottam túl nehezeket, mert úgy sejtettem, úgyis az a lényeg, hogy egy szép lány kellesse magát, amíg ők részegre isszák magukat. Nem azért jönnek, hogy élvezkedjenek a csodás hangomban.
Ugyanaz a fiú őrködött az ajtóban, aki Jaejoonggal kimentett Minkyutól, így teljes biztonságban éreztem magam. A hosszú, fekete asztalra sormintát tettem az apró sojus poharakból, és megpróbáltam úgy kiönteni az italt, hogy ne ejtsek foltot. A fekete tűsarkúmban kicsit nehéz volt egyensúlyozni, de végül sikerrel jártam, és amikor megérkeztek a vendégek, már a karaoke gép mellett mosolyogtam.
Pár férfiaknak majdnem kiesett a szeme, aztán, ahogy beindult a parti, hangosan tapsoltak nekem, és bíztattak, hogy énekeljek még, miközben sorra öntötték magukba az alkoholt. Páran rányomultak azokra a lányokra, akiket magukkal hoztak, és engem csak a nagyon kitartóak ostromoltak. Kérték, engedjem, hogy megfogják a lábam, vagy táncoljak nekik valamit, de olyanok is akadtak, akik csak pár aranyos fejet kértek tőlem.
Miután elegendő ital elfogyott, és éhesek lettek, bekísértek egy átlátszó fóliába csavart lányt. Amint a dekoratív „alátét” végigfeküdt az asztalon, a segítők telerakták finomabbnál finomabb falatokkal. Persze, egyesek megpróbálták lenyalogatni a kifolyt szószt, és ezzel ingerelték a kemény mellbimbókat, vagy éppen a testszínű tanga vonalát rajzolták körbe, de ez teljesen megengedett volt. Még engem is rávettek, hogy egyek a lányról egy sushit. Közben, valaki a fenekemre csapott, amire aranyos bosszankodással válaszoltam, majd visszamentem, és benyomtam egy újabb dalt.
Ez a munka ezerszer könnyebb volt, mint a szokásos, de tényleg hihetetlenül keveset fizetett. Mármint, ahhoz képest, amit Hyuna vagy Jaejoong segítségével kerestem. Az adóságom pedig túl nagy volt ahhoz, hogy ilyesmivel húzhatnám az időt. Nem akartam örökké pillangó lenni, és minél hamarabb teljesítettem a feladatot, annál hamarabb újrakezdhettem a normális életem.
Azonnal megkerestem Yoochunt, ahogy ígértem, és mindent elmeséltem neki az estéről. Ő nyugodtan dohányzott mellettem, és csak akkor mozdult meg, amikor lehamuzta a szálat. A szemei véreresek voltak a laptop erős fényétől, és halvány karikák húzódtak alatta, de még így is nagyon megnyerő férfi volt. Értettem, hogyan került ide. És azt is, hogy jóban voltak Jaejoonggal. A szép emberek mindig vonzzák egymást – gondoltam, és sehogy sem értettem, Sojin miért barátkozik velem.
– Minah, szeretném, ha holnap táncolnál nekem egy kicsit. Tizenegykor várlak a táncteremben. A fiúk edzőterméből nyílik, a futógépek mellett van az ajtó. Kényelmes ruhát vegyél fel, amiben könnyű mozogni, de ne takarjon túl sokat.


Amikor visszatértem a szobámba, és ledobtam magam az ágyamra, Sojin éppen a haját fésülte, és arra panaszkodott, hogy milyen kínzó izomláza van a sok felüléstől. Megkértem, ha reggel jobban érzi magát, az óra előtt tanítson nekem pár mozdulatot, mert nem voltam egy nagy tánctehetség, és nem akartam leégni Yoochun előtt.
– Minah, nézd, Jaejoong oppa küldött egy képet – sikkantott fel, és az orrom elé nyomta a készüléket.
Jaejoong nagyon helyes volt a fotón. Valószínűleg egy napágyon feküdt, és a háttérben látszott egy hatalmas medence pár zöld növénnyel körbevéve. Puszit küldött nekünk, és a fényhatástól a haja majdnem olyan sötétnek tűnt, mint a festés előtt. Üzenetben azt írta: „Most is rátok gondolok”. Ezek után biztosan mi is rá gondoltunk egy ideig.
Amikor áthívtuk Hyoyeont pizsipartizni, és megmutattuk neki a képet, egy időre elkobozta a telefont, és azonnal átküldte magának. Szűrt be néhány szívecskét a kép oldalára, és változtatott a színeken egy applikációval, majd visszaküldte Jaejoongnak, mondván, hogy felturbózta kicsit. Jaejoong pár vigyorgó emotikonnal reagált a dologra, és kijelentkezett a chatből. Hyoyeon erre csúnyán összehúzta a szemöldökeit, és vártuk, hogy kifakadjon, de amint elkezdett rezegni a telefonja, eltűnt az arcáról minden rosszállás.
– Az oppa videóhívást kér! – olvasta le a kijelzőről, mire mindhárman szorosan összepréselődtünk, hogy beleférjünk az elülső kamera apró hatókörébe.
– Szia, opppaaaaa! – kiabáltunk egyszerre, amikor megláttuk a mentorunkat. Jaejoong erre rögtön felkacagott, majd megmutatta nekünk a kilátást. Rohadt kis mázlista. A hotel lenyűgözően gyönyörű volt. A medence tiszta és fényes, és odafent egyetlen felhő sem veszélyeztette a napot.
– Jó dolgom van, mi? – irányította vissza a telefont, majd kihasználva, hogy látja magát az alsó négyzetben, helyére igazított pár kósza tincset.
– Mi van Jaejoong, video szexelsz? – hallatszódott a háttérből Hyuna piszkálódása, majd egy halom haj zúdult a kamerába, és pár percre elsötétült a kijelző. Némi szitkozódás és recsegő veszekedés után újra kitisztult a kép, és Jaejoong mellett egy extradögös Hyuna jelent meg. A világos vörös tincsei között megbújt pár szőke melírcsík, és igaz, hogy így kevésbé volt félelmetes, viszont rohadtul vadító lett. – Nézd már, itt van az egész hármas asztal! Miss Ész, Miss Fenék és Miss Bébi. Sziasztok – integetett nekünk, és Hyoyeonnak nem esett le, hogy beszóltak neki. Boldogan integetett vissza, mintha most kötöttek volna örök szövetséget Hyunával.
– Unnie, úgy hiányzol! – panaszolta, mire Sojinnel egyszerre néztünk rá értetlenül. Azért, ennyire nem hiányzott. – Yura azt mondta Sojinre, hogy csúnya, nekem meg azt, hogy ki fog dobatni innen. Oppa, ugye nem teheti ezt?
– Nem teheti – nyugtatta Jaejoong, és egy pillanatra Hyunára nézett, de nem láthatott rajta semmit, mert a királynő továbbra is ugyanazzal a fapofával bámult. – Minah, minden oké? Voltál ma dolgozni?
– Igen, a karaoke bárban. – Erre Hyuna hangosan felkacagott, és letörölt egy láthatatlan könnycseppet a szeme sarkából. Nagyon szemét volt.
– Könyörgöm! Lehet még ennél is lejjebb süllyedni? – kérdezte, és a homlokához emelte a kezét, mintha éppen napszúrást kapna.
– Hyuna, szeretnél úszni egyet? – kérdezte Jaejoong jegesen. – Csak mert szívesen bedoblak.
– Jól van, abba hagytam. Hagylak is fecsegni a kislányaiddal. Majd szólj, ha szükséged van egy igazi nőre.
Amikor a királynő eltűnt, Jaejoong elnézést kért a viselkedéséért, és elmesélte, hogy milyen fárasztó volt a repülőút, és hogy folyamatosan felriadt a kényelmetlen székekben, de most már sokkal jobban érzi magát. Majdnem éjfélig fecsegtünk, aztán elzavart minket aludni, mintha egy szigorú táborfelügyelő lenne.
Hyoyeon először a földön ágyazott meg magának, de aztán rájött, hogy hiába halmoz fel egy csomó takarót, úgyis túl kemény lesz, és inkább bekéredzkedett Sojin ágyába. Teljesen összegömbölyödtek, mintha két kisállat lennének, akik megpróbálnak elférni a kosárban. Titokban lőttem róluk egy képet. Mióta kirúgtak az egyetemről, ők voltak az első barátaim. Még a maguk furcsa szokásaival is szerettem őket, pedig a vizsga miatt ellenségek is lehettünk volna. De nem sokkal egyszerűbb összefogni, és segíteni a másikat? Reméltem, hogy van valami, amiben majd én is segíthetek nekik, ha már ők mindent megtettek a fejlődésemért.


Jaejoong:

Sukchunnak nagyon aranyos lánya volt, de az anyja úgy őrizte, mint egy pitbull. Nem akartam tőle semmi rosszat, csak felajánlottam neki a szemmaszkomat, ha aludni akarna, de a madam úgy elzavart, mintha egy veszett kóbor kutya lennék. Hyuna azonnal meg is osztotta erről a véleményét, amikor visszaültem mellé.
– Nagyon rég dughatta meg valaki. Biztosan azért ilyen feszült – összegezte, és leengedte a sötétítőt az ablakon. Hétvégén nem semmi teljesítményt nyújtott, és látszott a lapos pillantásaiból, hogy nem is vágyik másra, minthogy aludjon egy jó nagyot. Felajánlottam neki a vállam, és megpróbáltam én is pihenni egy kicsit.
Repülőn aludni nem volt a legkönnyebb dolog, folyton belerúgtam az előttem ülő székébe, vagy begörcsölt a lábam, úgyhogy csak forgolódtam, és néha bezuhantam fél órára. Mire megérkeztünk, úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam egy úthenger, és nem is érdekelt a szálloda, meg a fényűző medence, ahogy a tenger sem. Ledobtam a nehéz poggyászomat a földre, és ruhástól elfeküdtem az ágyban. Be se húztam a függönyt, és a párnát se gyűrtem a fejem alá, egyszerűen elaludtam úgy, ahogy voltam.
Amikor felébredtem, már négyet mutatott a telefonom, és mivel nem tudtam, hogy mikor érkeztünk meg az ottani idő szerint, csak a testemre hagyatkozhattam. Továbbra is fáradt voltam, de nem szédültem, és a fejem se fájt, úgyhogy elegendőt aludtam – egy ideig biztosan. A gyomrom viszont nagyon korgott, és mivel az ebédidőről lecsúsztam, felhozattam a szobámba egy tál tenger gyümölcsét, és csaptam egy jó kiadós falatozást. Pénzem bőven volt, és a gyomrom is jól bírta a kiképzést, nem lettem rosszul a hirtelen falástól.
Amikor eléggé tele éreztem magam, megfordult a fejemből, hogy alszok még egyet, de olyan gyönyörűen sütött odakint a nap, hogy muszáj volt megnéznem a medencét. Belebújtam a vörös-fehér fürdőnadrágomba, és a folyosón a csuklómra kötöztem a szoba kulcsát. Először meglepett, hogy nem kártyát kaptunk, de így tényleg sokkal praktikusabb volt. Nem szerettem a cuccaimat a parton hagyni, a telefonomat is mindig apucira bíztam, aki nem szeretett túl sokat fürdeni, mert a bőre se a sót, se a klórt nem kultiválta túlzottan.


Hyuna sárga bikinibe bújt aznapra, és az új sérójával mindenkit megbolondított. Pár ottani lakó már össze is ismerkedett vele, és majdnem kiesett a szemük, ahogy a hugicám adta magát nekik. A farmershortját még nem dobta le, de úgy sejtettem, csak a megfelelő pillanatra vár.
– Hyunie! – integettem neki, mire kelletlenül odasétált hozzám. A férfiak erre rögtön szúrós szemekkel fixíroztak, de nem rontottam el a játékát. – Lehoztam a napvédőt – nyomtam a kezébe a flakon, majd odahajoltam a füléhez. – Aztán csak okosan. Tudod, hogy apucinak fontos ez a nyaralás.
–  Nyugi, bátyus. Nem kell félteni – kacsintott rám, és visszasietett a hódolóihoz. – Ki szeretne bekenni?
A fejem csóválva heveredtem végig a napágyon, és amikor már úgy éreztem, menten felforr az agyvizem, jutott csak eszembe, hogy talán bekenhettem volna magam, mielőtt odaadtam Hyunának a napvédőt. Főleg azért, mert olajos alapú volt, és másra is nagyon jól lehetett használni.
Először észre sem vettem a mellettem álló lányt, olyan erősen tűzött a nap, aztán, ahogy kissé megfordultam, feltűnt, hogy az álla nagyon hasonlít Sukchunéra.
– Szia. Te vagy Sulli, ugye? – mosolyogtam rá kedvesen, mire azonnal a hajába túrt, és szende testbeszéddel átnyújtotta a naptejét.
– Nagyon fehér a bőröd. Nehogy leégj! – mondta, és már sarkon is fordult, de utána kaptam. Ijedten nézett körbe, de miután rájött, hogy az anyja nincs sehol, és Sukchun csak földöntúli vigyorral néz minket, visszatipegett.
– Gyere, ülj le! – paskoltam meg a törölközőmet, és szépen lassan elkezdtem felkenni a hűs folyadékot. Kellemes kókuszos illata volt, és elég hamar beszívta a bőröm. – Bekened a hátam?
Sullinak nagyon apró tenyerei voltak, és észrevettem, hogy körberajzolgatja a tetoválásaimat. Nem akartam kikezdeni vele, nem azért kértem meg, de nem értem hátra, és semmiképpen nem akartam leégni.
– Nagyon jól néznek ki – motyogta Sulli, és megpaskolta a vállam, mintha azt mondaná, végeztem. Odafordultam hozzá, és szélesen elmosolyodtam, mire azonnal elkapta a tekintetét, és a medencét kezdte fixírozni.
– Mesélj magadról valamit! – bíztattam, de csak a bikini alsóját takaró kendőt gyűrögette, így inkább kérdezgettem. – Tizenhét vagy, ugye? Akkor jövőre érettségizel. Tudod már, hogy hová fogsz egyetemre menni?
– Anya azt szeretné, hogy könyvelőnek tanuljak, de utálom a közgazdaságot. A divat sokkal jobban érdekel.
– Van egy divattervező ismerősöm, ha szeretnéd, bemutatlak neki. Anyukádnak majd kamuzunk valamit.
– Oppa, te most diplomáztál, ugye? Mit tanultál?
– Hát, nem éppen most, de… – habogtam egy kicsit, mert fogalmam sem volt Sukchun mit mesélt rólam, így az alapoktól kezdtem. – Miért, mennyinek nézek ki?
– Huszonháromnak?
– Pont eltaláltad Hyunát. Én huszonhét vagyok.
– Azta! Nem nézel ki annyinak. Még a huszonhármat is soknak tartottam.
Örültem, hogy fiatalnak tűnök, sokat is tettem azért, hogy a bőröm makulátlan legyen, és bár semmilyen szépészeti beavatkozáson nem estem át, elég szabályos arcom örököltem. A lányoknál is jobban tetszett, ha természetesek. Mind például Minah.
– És milyen a középsulid? Gondolom, az összes fiú a lábaid előtt hever. – Szép kislány volt, vékony, világos combokkal, és dús, sötétbarnára festett hajjal.
– Dehogy is! Mind tök csúnya.


Éppen lelket akartam önteni belé, hogy ne aggódjon, talál majd valakit, aki megfelel az igényeinek, de az érkező hurrikán elvonta a figyelmem. Egy törölközőbe csavart anya tigris felénk közeledett, de nem akartam befejezni a társalgást, így egy határozott mozdulattal felpattantam, és felkaptam az ijedt Sullit. A semmittevő emberek között szlalomozva bevittem a legforgalmasabb medencébe, és zuhanyzás nélkül rohadt hideg volt a víz, de őt legalább később érte, mint engem. Teljesen beúsztunk az embertömegbe, és csak nagyon óvatosan, folyamatos takarásban közelítettük meg a beépített barlangot. A kis vízesés elzárt a külső bámészkodóktól, és a falból kellemes vízsugarak törtek elő, amikkel át lehetett masszírozni a fájó izmokat.
– Néha olyan, mintha meg akarna fojtani. Nem értem, hogy miért nem beszélhetek veletek.
– A munkánk miatt.
– Miért? Mit dolgoztok?
Kezdtem úgy érezni, ez a lány tényleg az ég világon nem tud rólunk semmit. Ez nyilván nem lett volna meglepő, hiszen a saját apjával is csak skypon beszélhetett az ünnepekkor, de így még bátrabbnak gondoltam. Konkrétan, úgy döntött, hogy három teljesen idegen emberrel nyaral. Lehetnénk szörnyű alakok is, és ez lehetne élete legrosszabb utazása, de bevállalta. Tiszteltem benne, hogy szembe mer menni az anyjával. Én még azt sem mertem elmondani a szüleimnek, hogy biszex vagyok.
– Hostessek vagyunk.
– Az nem valami erotikus dolog?
– Általában abból áll, hogy embereket kísérgetünk, éneklünk, táncolunk, vagy csak beszélgetünk, de persze olyan is akad, hogy ennél többet kérnek. Minden erotikus felajánlás elfogadása személyes döntés, ez nem része a munkának. – Ez volt a kihipózott verzió, amit apucival megbeszéltünk. A lehető legőszintébb akart lenni a lányához, amit meg is értettem. A nagyobb hazugságoknak semmi értelme nem lett volna, mert ha egyszer kiderülnek, örökre eljátssza az esélyét.
– Akkor biztosan ezért nézel ki fiatalabbnak. Oda kell figyelned a külsődre. Hyuna is olyan szép.
– Igen. Bár ő arra játszik, hogy nőiesebbnek tűnjön, és mindig megdöbbennek az ismerősei, hogy milyen fiatal.
Sulli aranyosan kalimpált a lábaival, ahogy a párkányon ültünk, és néha kiemelte befestett körmeit a víz alól, majd visszamerítette őket. Láttam a bokáján egy apró tetoválást, és gondolom az anyja még nem vette észre. Alig volt két centi, és a sötétben nem tudtam kivenni, mit ábrázol.
– Remélem, hogy jóban leszünk. Anyának mindenről be kell számolnom, kivel, miért és hova akarok elmenni, de veletek találkozhatok bármikor, mert rokonok vagyunk.
– Szerintem anyukád két hetes szobafogságra ítélne, ha előállnál azzal, hogy el akarsz jönni hozzánk.
– De ez ellen mégis jobban tiltakozhatok. Végül is, ezt a nyaralást is sikerült elintézni.
Amikor Hyuna beúszott hozzánk, tudtam, hogy odakint hatalmas balhé van. Részben azért, mert a hugicám nagyon bosszúsnak tűnt, részben pedig az eltelt idő miatt is. Ha Hyuna már végzett, és ráadásul még meg is talált minket, jó ideje bent áztathattuk magunkat Sullival.
– A boszorkány már kiüvöltötte minden hangját, és benyakalt öt-hat koktélt a nagy idegességre. Mondanám, hogy húzzátok még egy kicsit az agyát, de apuci is kezd bosszús lenni.


Amikor visszamentünk, hatalmas leszúrást kaptunk, bár Sullinak rosszabb volt, őt ugyanis érdekelte az anyja véleménye, én meg magasról tettem rá. Nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, és igazán jól éreztem magam vele.
– Örülök, hogy barátkoztok – paskolta meg a vállam apuci, és meghívta a lányát egy fagylaltkehelyre. Sulli izgatottan válogatta magának a gombócokat, de Hyuna nem osztozott a jókedvében, hiába ajánlották fel neki is a dolgot. Furcsán szomorúnak tűnt.
Odaléptem mögé, és bezártam a karjaim közé, de nem simult az ölelésembe, továbbra is ugyanolyan feszes maradt a tartása. Kisöpörtem némi hajat a nyakából, és apró puszikat nyomtam a fehér bőrére.
– Mi van, Hyunie? – motyogtam neki, és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Majd elmondom. Most hagyj!
Tudtam, hogy ilyenkor nem jó piszkálni, így elléptem tőle, és úgy tettem, ahogy kérte. Hosszú órákon át ilyen furán viselkedett, és csak akkor jött meg a jókedve, amikor Sulli behívta a medencébe labdázni. Elég szexi volt, ahogy a falatka bikinijében ugrándozott a nagy golyóért, de igazán az fogott meg benne, hogy önfeledtté vált. Nem tette magát a srácoknak, és nem akart senkit lenyűgözni, csak önmagát adta.
A nehézkes internetelérés révén elég sokára kaptam meg a képet, de hihetetlenül aranyos volt rajta Minah. A cuki cicafülek passzoltak az aranyos arcához, és reméltem, hogy nem csak egymást szórakoztatták vele, hanem kapott végre munkát. Abban biztos voltam, hogyha hazaérek, az első dolgom az lesz, hogy készítettek egy jobb fotózást, mert a rózsaszínlotyós felállás senkinek nem jött be.
A sokadik selfie sikerült csak úgy, hogy meg legyek elégedve vele, és meg sem lepődtem azon, hogy Hyoyeon reagált elsőként. Kipingálta a képem pár szívecskével, és mivel jó kedvemben voltam, úgy gondoltam, nem lesz rossz ötlet meglepni egy élő bejelentkezéssel. Valószínűleg a lányok is a közelében lehettek, ha ilyen hamar megkapta a puszimat.
– Szia, opppaaaaa! – kiabáltak a készülékbe. Jól érzés volt, hogy ennyire szeretnek.
Gyorsan körbemutattam nekik, hol nyaralok, egye csak meg őket a sárga irigység. Ez tökéletes motiváló erő lehet ahhoz, hogy belehúzzanak. Ha felküzdik magukat Yura szintjére, ők is megengedhetik maguknak, hogy külföldön nyaraljanak.
– Jó dolgom van, mi? – irányítottam vissza a telefont, és a helyére söpörtem pár tincset. A víztől kicsit vizes lett a hajam, de amíg Hyunáékat figyeltem, félig már meg is száradt.
– Mi van Jaejoong, video szexelsz? – kapcsolódott be Hyuna, és teljesen belemászott a képbe.
– Muszáj belepofátlankodnod, mi? – szidtam meg, de csak arrébb lökte a kezem, és leült mellém. Hunyorított egy kicsit, majd beállította a kamerát, hogy tökéletesen látszódjunk mind a ketten.
– Nézd már, itt van az egész hármas asztal! Miss Ész, Miss Fenék és Miss Bébi. Sziasztok – integetett, mire Hyoyeon kedvesen viszonozta a gesztust. Vagy nem esett le neki, hogy bírálták, vagy nem érdekelte.
– Unnie, úgy hiányzol! – panaszolta. Majdnem felnevettem Sojinék arcán, annyira látszott rajtuk, hogy nem osztják a szöszi véleményét. – Yura azt mondta Sojinre, hogy csúnya, nekem meg azt, hogy ki fog dobatni innen. Oppa, ugye nem teheti ezt?
– Nem teheti – nyugtattam meg. Tudtam, hogy Yura említése végleg el fogja fújni Hyuna rendes énjét, de az arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Valószínűleg nem akarta kifejteni a véleményét a többiek előtt. – Minah, minden oké? Voltál ma dolgozni?
– Igen, a karaoke bárban. – Meg akartam fojtani Hyunát, amikor nevetni kezdett. Megértettem, hogy miért teszi, de ez is jobb volt, mintha otthon ült volna.
– Könyörgöm! Lehet még ennél is lejjebb süllyedni? – kérdezte, és színpadiasan a homlokához emelte a kezét.
– Hyuna, szeretnél úszni egyet? Csak mert szívesen bedoblak.
– Jól van, abba hagytam. Hagylak is fecsegni a kislányaiddal. Majd szólj, ha szükséged van egy igazi nőre.
Hihetetlenül idegesítő tudott lenni, amikor felvette a királynős arcát, nem is értettem, a lányok hogyan tudják elviselni. Nálunk legalább nem volt senki ilyen látványosan beképzelt. Siwon szerette hangoztatni, hogy a lányai mennyit kerestek, de amikor véget ért az éljenzése, visszább vett. Hyuna órákig tudta oltani a környezetét.
Amikor Sukchun intett, hogy menjünk enni elköszöntem a lányoktól, és megkértem őket, hogy továbbra is dolgozzanak keményen. Minah nem úgy muzsikált, ahogy vártam, de még mindig bíztam benne. Lehet, hogy csak egy löket kell neki, és utána beindul – kapcsoltam ki a telefont, és a vállamra terítettem Hyuna vizes törölközőjét. Hiába kentem be magam, egy kicsit megkapott a nap.
Vacsorakor rengeteg salátát megettem, és a húshoz se szedtem köretet, valahogy jobban estek a karakteresebb ízek, a fűszerkéreg és az ecet csípőssége. Az italozást se vittem túlzásba, dzsin-tonikot ittam rengeteg citromkarikával, pedig az ételhez jobban illett volna egy pohárka vörösbor. Hyuna azzal idegesítette a madamot, hogy minden alapanyagra rákérdezett, és a nem létező fogyókúrája miatt aggodalmaskodott, amivel szépen felhúzta őnagyságát, de Sulli legalább jól szórakozott rajtuk.
Jól esett a hűs zuhany, és már kezdtem attól félni, hogy napszúrást kaptam, azért vagyok úgy kitikkadva, de ez nem volt meglepő ilyen hosszú repülőút után, főleg, hogy előtte halálra dolgoztam magam. Felfrissült testtel végigfeküdtem az ágyon, és benyomtam a televíziót, de igazából nem érdekelt, hogy mi megy benne, csak háttérzajként szólt, amíg vártam Hyunát. Biztosra vettem, hogy át fog jönni. Még nem beszéltük meg, hogy mi a baja.


Tizenegy körül már ott tartottam, hogy nem érdekel, és becsukom az ajtót, de végre megjelent. Egy rikító narancssárga bugyiban és egy szürke pólóban parádézta végig magát a folyosón, és láthatóan nem volt rajta melltartó. Én meg sem lepődtem ezen, de tartottam tőle, hogy a szállodaszemélyzet rendesen megdöbbent. Hyuna mindenhol úgy tudott viselkedni, mintha otthon lenne.
– Jó sokára jöttél – jegyeztem meg, és nem szóltam rá, amiért kikapcsolta a tévét. Végigfeküdt az ágyon, és benyúlt a pólója alá, hogy végigsimítson a mellén, de kirántottam alól a kezét, és a feje fölé szorítottam. Nem volt villanás a szemében, mintha kedve se lenne az egészhez, csak ezt használná arra, hogy teljen az idő. – Mi az? Mi bánt?
– Muszáj beszélgetnünk? Nem dughatnánk csak?
– Nem vagyok két lábon járó vibrátor, úgyhogy nem – nyomtam egy apró csókot a szájára, és nagyon szerettem volna, ha mondjuk úgy kezd el regélni, hogy a párnán fekszem, és a feje a mellkasomon pihen, de Hyuna nem ilyen lány volt.
Sok mindent ki tudtam olvasni a következő csókjából. Volt benne jó adagnyi kétségbeesés, és rengeteg szeretetéhség. Felhúztam az ölembe, és úgy faltam az ajkait, miközben megpróbáltam elviselni, hogy húzza a hajam, és szinte ledugja a nyelvét a torkomon.
Elég sokáig téptük egymást, mire végre átlendült a falán, és kitört belőle a zokogás. A nyakamhoz bújt, és görcsösen szorított, miközben próbáltam a lehető leggyengédebben simogatni a hátát. Nem tudtam, mi történt vele. Hyuna nem szokott ilyeneken egykönnyen kiakadni, de azért feltettem a következő kérdést:
– Nem úgy alakult a csávókkal, ahogy tervezted?
– Dehogy is! – nyögött fel, és a kézfejével letörölte a könnyeinek nagyját. Amikor ez nem bizonyult elegendőnek, felhúzta a pólóját, és azzal törölközött, én pedig megpróbáltam nem hozzáérni a felbukkanó melleihez. – Nem erről van szó. Csak rossz ötlet volt ez az egész családi nyaralás. Ez nem nekem való.
A vállán futó felirat szinte világított a világos bőrén, és végre megértettem, hogy mi bántja. Az, hogy Sullinak, vele ellentétben van anyja, és ahelyett, hogy boldogak lennének, olyanokká váltak, mint két összeosztott idegen. Persze, ezért inkább a madam volt a felelős, de megértettem, hogy Hyunát zavarja.
– Jaj, édes! – ölelgettem meg párszor, majd ledöntöttem a párnákra. Hyuna nem szerette, ha túlságosan vigasztalják, mert attól gyengének és sebezhetőnek érezte magát, így megpróbáltam inkább a testemmel elmagyarázni neki, hogy rám számíthat, és hogy van, aki szereti.
Gyengéden csókolgattam, eljátszva minden egyes bőrfelülettel, és addig masszíroztam a mellét, amíg nyöszörögni nem kezdett. A nyelvemmel lassan köröztem a bimbója körül, majd rátapadtam, és szívni kezdtem. A hajhagymáim sírtak, ahogy beletépett a hajamba, de nem hagytam abba, tovább fokoztam a nyomást, majd pár percig még ennek az erősségével játszottam. Amikor elváltam tőle, hosszú nyálcsíkot hagytam a hamvas domborulatokon, és végignyalintottam a hasán. Hallani akartam a hangját, mert nem csak gyönyörű volt, hanem hihetetlenül szexi is, ami tovább fokozta a saját vágyamat is.
Ahogy a lába közé kerültem, először a combjait csókolgattam végig, szépen lassan haladva a le rajtuk. Tudtam, hogy milyen érzékeny, ha a csiklóját ingerlem, így csak pár csókot adtam rá, és inkább a nyelvemmel dolgoztam benne.
Amikor visszatértem a melleire, belévezettem az ujjaimat, és köröztem benne egy kicsit, majd végigsimogattam a lüktető falát, ami egyre nedvesebbé vált. Nem akartam túl sokáig ingerelni, nehogy a lényeg előtt elélvezzen, így a nyakát csókolgattam tovább, miközben egyre mélyebbre toltam az ujjaim. Ismertem már annyira, hogy tudjam, lassan kevés lesz neki, úgyhogy levezettem a kezét a sajátomhoz, és megkértem, hogy folytassa, amíg előkeresem az óvszeres dobozt.
Persze a táskám legalján volt, és a fél ruhatáramat fel kellett túrnom érte, de legalább megtaláltam. Mire visszatérdeltem Hyunához, már teljesen kivörösödött, és egyre magasabban nyöszörgött, úgyhogy éppen ideje volt belé csúsznom.
A testünk hamar megtalálta a megfelelő ritmust, és Hyuna hálásan csókolt, amiért megadtam neki, amit kért. Persze, ez így teljesen más volt, mintha rögtön meghúztam volna. Nem a szexről szólt ez az egész, mi mások voltunk, mint a nagy átlag. Túl sok mindent történt velünk ahhoz, hogy szavakkal beszéljünk. Persze, tudtam, hogy ez sem normális, és egy pszichológus elegendő munkát találna velünk, de még éltünk. Mindazok után, amiken keresztülmentünk, éltünk.
Hyuna összekulcsolta az ujjaikat, amikor egymás mellett pihegtünk, és hagyta, hogy odahúzzam magamhoz. Örültem, hogy nem mondta megint, hogy szeret, bár benne volt a csókjába, és minden mozdulatában. A hajával játszottam, és nagyon reméltem, hogy nem fog újra sírni. Gyűlöltem ilyen állapotban látni.
– Tudod, néha félek tőle, hogy megint lelépsz – simogatta a feliratot a mellkasomon, és hiába hittem azt, hogy már túltettem magam rajta, azonnal összeszorult a gyomrom. – De ha megint beleszeretsz valakibe, abba fogod hagyni, igaz?
– Ahogy te is – emlékeztettem rá, bár még sosem lépett ki, csak a gondolatával kacérkodott. Aztán végül jól tette, hogy nem lépett, mert a pasi megcsalta, de Hyuna is tudta, hogy eljön majd az az idő, amikor már ki is öregszünk, meg rendes életet is akarunk.
– Azért, remélem, hogy még sokáig maradsz. Nélküled más volt otthon… Olyan üres lett.
– Csak neked – tekertem meg az egyik hajszálát, majd hagytam, hogy leomoljon a szorításból. Hiába vasalta ki, a víztől kissé begöndörödött, és aranyos hullámokat vett fel az ujjaim játékától.
– Lehet – nyugtázta, és rajzolt egy láthatatlan szívecskét a pillangóm mellé. Több szó nem esett köztünk, de még sokáig nem tudtunk elaludni, mindkettőnket foglalkoztattak a saját gondolatai.
Jelenleg elképzelhetetlennek tartottam, hogy beleszeressek valakibe, de persze vágytam arra, hogy legyen valaki, akit körbeugrálhatok. Szerettem törődni az emberekkel, főleg azokkal, akiket szerettem. Jól esett, hogy örömet okozhatok nekik, és minden saját készítésű ajándékkal, vagy finom vacsorával kicsit úgy éreztem, hogy vezeklek a múltam miatt. Mert tudtam, hogy Yunhot is zavarta, hogy évekig eladtam magam. Mindenkit zavarna, aki nem csinálta. Ők nem tudják, hogy ez nem jelent semmit. Hogy semmivel sem több, mintha kitöltenék egy kérdőívet, vagy a helyére tennék egy téglát az építkezésen.
Hyunának sem lehetett egyszerű. Sőt, nehezebb, mint nekem. Mégis csak nő volt, valakit a testébe kellett engednie, amíg én beleringathattam magam abba a képzetbe, hogy akkora macsó vagyok, hogy mindenkit megdúghatok. Talán azért nem lettem olyan érzéketlen seggfej, mint Siwon, mert férfiakkal is kezdtem. Pontosan tudtam, milyen az, ha valaki alá vagy szorulva, és annyira kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, hogy csak abban bízhatsz, jól fognak bánni veled.
Lágyan simogattam a vörös tincseket, amik nagyon hasonlítottak a sajátomra. Furcsa volt, hogy pont most váltott, de Hyunának már majdnem mindenféle színű haja volt. Egyszer zöldeskékre is befestette, és akkoriban kapkodtak érte az extrém igényűek.
– Énekeljek neked? – kérdeztem, és miután bólintott, eldúdoltam neki az altatódalt, amit akkor költöttünk, amikor hozzánk került. Gyötörték a rémálmok, és apuci engem kért meg, hogy aludjak vele. Akkor nem szexeltünk, de még csak csókot sem váltottunk. Feküdtünk egymás mellett, és énekeltem neki.

[Link 0:10-0:40] 

Aludj jól, kicsim! Tartani foglak, érezd a karjaim!
Aludj jól, kicsim! Álmodj rólam! Édes álmot veled és velem.
Hunyd le a szemed, és kényelmesen feküdj a karjaimba!
Érezd, hogy a szívem készen áll!
Aludj jól, szerelmem.

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szokásosan hoztad a formádat és mivel nem szeretném állandóan, minden résznél ismételgetni magam, ezért itt most leírom, hogy nagyon szeretem az írásmódodat, a fogalmazást, hogy nem dramatizálsz túl semmit, de pont kellően mutatsz meg mindent az olvasók számára. Ezáltal nem lesz lassú, vontatott a történet.
    És akkor most magáról a részről. Örülök, hogy Minah kapott munkát, annak ellenére, hogy nem volt túl jövedelmező. Valahonnan el kell kezdeni és remélhetőleg lassan Minah is elkezdi fennebb tornászni magát. Yurával gondban vagyok, de csak azért, mert mint énekest nagyon szeretem, de a történetbeli karakterével nem vagyok kibékülve. Ahogy Yhuna kitette a lábát, máris úgy viselkedik, mintha ő lenne az új királynő... na de ezt lesheti.
    A multkori rész után úgy gondoltam, hog nem fogom kedvelni Sullit, de szerencsére ez nem igazolódott be. egy baromi aranyos és kedves lánynak képzeltem a leírtak alapján - valamiért fekete hajjal, amit nem értek, mert azt is leírtad, hogy barnára van festve, de nekem akkor is fekete. kész - és tök szimpatikus.
    Egyre többet mutatsz a Jaejoong-Hyuna kapcsolatról, és ezzel egyvonalban egyre több kérdés vetődik fel bennem. Kiváncsi vagyok, hogy miért került Hyuna ebbe a helyzetbe, hogy mi a háttere és nagyon várom azt a bizonyos Hyuna szemszöget amit említettél. Jaejoong pedig nagyon aranyos, ahogy próbál vigyázni és odafigyelni a hugicájára és érződik közöttük a szoros kapocs.
    Összefoglalva nagyon tetszett ez a rész és kíváncsian várom, hogy mi fog történni a folytatásban. :D

    ui: A madam menjen a francba, hogy ilyen apácaságban tartja a lányát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A karaoke bár nagyon kezdő szint, de a semminél valóban jobb. Yurát én is szeretem a Girl's dayben, de valakinek muszáj a gonosz csajnak lenni, és valahogy rá esett ez a szerep, de ne aggódj, azért nem ilyen egysíkú ő. Sulli hajszíne majdnem, hogy mindegy, ha neked fekete, akkor úgy is jó lesz. :) A következő fejezetből sok minden ki fog derülni, de azért látványosan nem lesz minden elétek téve. Fejezetről fejezetre csepegtetem az információkat, pont azért, hogy figyeljetek oda. Persze, nem kell nyomozónak lenni, vagy ilyesmi, de nem árt megjegyezni az apró kis utalásokat. A madam azt hiszi, hogyha túlságosan szigorú, azzal a lánya majd nem találkozik "rossz" dolgokkal, de hát ez teljességgel lehetetlen.

      Törlés
  2. Ez a Yura nekem már elsőre sem volt szimpatikus, most meg aztán különösen nem. Na de Minah jól beolvasott neki, hogy mi a baja :D Látom, hogy Minah nem hagyja magát a földbe döngölni. De ez a Hyuna sem különb, nekem a jelenlegi állás szerint ez a kialakuló hármas kis szövetség tetszik, aranyosak a lányok.
    Még nem tudtam eldönteni, hogy ez a Donghae (ajj, a SuJu-ban de imádom :D ) valóban segíteni akarja-e Minhae-t, de valószínűleg igen. Ezzel viszont tényleg nem lehet sem a csúcsra kerülni, sem keresni. Lehet, hogy csak a portfolióban van a hiba, és nem volt szerencsés a kiválasztott imázs? Mert Jaejoong is erre gondolt, hogy újat csináltatnak, és akkor talán beindul az üzlet.
    Ez a Sulli egy ártatlan kislány, tényleg nem akar tőle Jaejoong semmit, de Hyuna úgyis addig fog mesterkedni, míg valamit be nem alakít.
    Nagyon kíváncsi vagyok erre a Hyuna szemszögre, abból hátha kiderül, mi is az a kapcsolat, ami annyira összeköti őt Jaejoong-gal. Nekem úgy tűnik, mintha kisajátítaná, csak az övé, senki másé. Valószínű, hogy titkon, vagyis nemcsak titkon, hiszen be is vallotta, hogy szerelmes belé valamilyen szinten. Lehet, hogy nem ténylegesen szerelmes, csak a kötődése miatt érzi ezt.
    A történet nem veszít a lendületéből, a figyelmet folyamatosan le tudod kötni. Ahogy azt már máshol írtam neked, nagyon tetszik az egész, amit ideteszel elénk :D A stílus, a fogalmazás, a történet, a helyesírás, úgy egyben kerek az egész. Eddig bármelyik történeted olvastam, mindegyik nagyon tetszett, a kedvencem amelyiktől sokkot kaptam (hogy a te szavaiddal éljek :D )
    De mindet szeretem :D Írj nekünk sok ilyen jó történetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minah nem hagyta magát, de nem is az az alkat. Igaz, hogy itt most kicsit visszafogottabb, mert új környezet, meg új emberek, de ő is megtalálja a hangját, ha igazságtalanságot lát. Jaejoong is mondta, hogy Donghae nem folyik bele a belső harcokba, pontosan ezért nevezte ki Sukchun főnöknek, hogy egy pártatlan valaki üljön a székben. Igen, nem árt Jaejoong megérzésére hagyatkozni, ha neki nem tetszett a porfólió, akkor abban valami hiba van. Mégis csak ő a mentora, csak mostanában kicsit elfoglalt. Hyuna fog alakítani Sulli életébe szép ki kalamajkát, de hát nem is ő lenne az, ha nem így tenne. Köszönöm szépen a dicséretet, igyekszem. :)

      Törlés
  3. Szia!
    Most nem futja tőlem egy rendes hosszú kommentre de nagyon tetszik a történeted és várom a következő részt *--* annyit azért javasolnék hogy a fekete hátteret valami világosabbra cseréld le mert a fekete alapon fehér betűktől kifolyt a szemem XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen. A háttérváltoztatást átgondolom. :)

      Törlés
  4. Szia! :)
    Meg is érkeztem a véleménnyel..sajnálom, hogy csak most..
    Nem is tudom, hogyan is kezdhetném..igazából annyira jól írsz, annyira szépen fogalmazol és maga az egész történet nagyon magával ragadó.Amikor ezt a történetet olvasom egy teljesen más világban érzem magam, hiszen lássuk be..az átlag ember élete nem ilyen (persze van kivétel) Nekem már csak ez, hogy egy ennyire nem megszokott témáról írsz, illetve a szereplők élete sem a hétköznapi emberek életéhez hasonlít..nos már ez teljesen magával ragad. A szereplők jelleme is nagyon tetszik, meg az is, hogy mind a kettő főszereplő szemszögéből megvilágítod az eseményeket. :)
    Minah szerintem egy nagyon kedves és őszinte lány..én nagyon megkedveltem, és szerintem nem meglepő, hogy a lányok közül vele szimpatizálok a legjobban is. :D Ugyanakkor sajnálom is, hiszen nem pont ilyen életet szeretett volna élni, de nagyon becsülöm a kitartását..és hogy ebből is a lehető legjobbat próbálja kihozni magából. :)
    Jaejoong, huh..hát őt eddig bevallom, hogy nem ismertem nagyon, ám a történetednek köszönhetően most végeztem róla egy kis kutatómunkát is..mert tényleg nagyon megkedveltem őt is a történet által és úgy éreztem muszáj többet tudnom róla, tehát köszönöm. :D
    Szerintem ez a fiú rendkívül összetett személyiség. Nagyon tetszik az, ahogyan a lányokkal törődik és hogy vigyáz rájuk, emellett a macsósága is szintén nagyon tarol, imádom a karakterét..nagyon eltaláltad. :D Sajnálom, hogy Yunhoval így alakultak a dolgok közöttük..és habár én nagy yaoista vagyok, be kell hogy valljam itt most nem akartam, hogy együtt maradjanak.. :D
    Nem tudom, hogy lesz-e benne szerelmi szál vagy bármi más, de én (mivel nagyon imádom a romantikát) reménykedem benne, hogy a két főhős között ki fog alakulni valami kis dolog..de persze ki tudja :D
    Hyuna nekem nem túl szimpatikus személyiség a történetben. Vannak aranyos gesztusai, de csak Jaejoonggal. Nem nagyon tudok rajta kiigazodni, de remélem, hogy a következő rész által jobban megismerhetem..és talán majd a szívemhez is közelebb kerül.. :D
    Hyoyeon tényleg nagyon kis butácska, ahogyan az már a történetben többször is elhangzott, de nagyon imádni való karaktert alkottál neki, imádom. Főleg azt, hogy ilyen kis harcias és megvédi az Oppáját, sőt még a barátait is. :D
    Sojin nagyon kedves és gondoskodó, akár egy pótanyuka is lehetne Minah-nak és Hyoyeon-nak :D
    Örültem, hogy Minah bennük nagyon jó barátságra lelt és remélem, hogy a lányok továbbra is segíteni fogják egymást. :)
    Igazából mikor elkezdtem olvasni..az első gondolataim között az járt, hogy vajon mennyi kutatómunka eredményeként sikerült ezt a történetet ennyire hitelesnek megírni? Hiszen tényleg nem a mindennapi dolgokról írsz és szerintem eléggé utána kellett járnod az ilyen munkabeli szakkifejezéseknek, illetve hogy hogyan is élnek a hostessek (vagy ezeket te találtad ki? :D )
    A cím is nagyon nagyon tetszik, annyira a történetet írja le. :) Mindenesetre nagyon jó, imádom az egészet. :D Alig várom, hogy olvashassam a következő részt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is, köszönöm szépen. Próbálom kidolgozni a szerelőket, és általában ez a fiúknál jobban működik, de majd Minaht is jobban megismerhetitek.
      Próbálom Minaht nem egy sablon karakternek megírni, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.
      Mindig annyira örülök, amikor valakivel sikerül megszerettetnem a kedvenceimet, és Jaejoongot megérni szeretni, mert nem csak rohadt helyes, de hihetetlenül tehetséges is, mind énekesként, mind színészként, úgyhogy nagyon nagyon boldog vagyok, hogy általam te is megszeretted.
      Hyuna megosztó karakter, vagy szeretik, vagy utálják, de ő is sokat fog még változni.
      Hyoyeon olyan kedvesen buta lány, nagyon őszinte és melegszívű, Sojin pedig anyatípus, szeret gondoskodni másokon.
      A kutatómunkával kapcsolatban. Igen, tényleg utána kell nézni néha, és pirulok is, hogy úristen, milyen oldalakon vagyok én éppen. Egyedül a kellékeknek néztem utána, amúgy a többit én találtam ki.
      Még sok-sok utalás lesz a pillangóra, mert ez nem csak Minah életében fontos, de Jaejoongéban is. Mindenkinek valami mást jelent.

      Törlés