3. fejezet: Alapozás

Minah:

Bár Jaejoong nem ígérte meg, hogy eljön, én azért vártam, és egészen hajnali négyig fent voltam miatta. Fél nyolckor keltett Sojin, hogy jó lenne, ha lemennék reggelizni, mert nem jó kihagyni az első étkezést, na meg ilyenkor szokták kiosztani az aznapi feladatokat is, úgyhogy muszáj felkelnem. Nem értettem, milyen feladatokról beszél, de aztán a müzlis tál felett megértettem az egészet. Igaz, hogy a visszajárósok már a lányokat hívták, ha akartak valamit, de a hívásaikat látták az irodában is, és sok kérés alapból oda érkezett be. A lányok reggel kapták meg, hogy kihez utalhatják őket, és ilyenkor kellett eldönteni azt is, hány kuncsaftot vállalnak be egy napra.

Én egyetlen felkérést sem kaptam, bár Jaejoong megmondta, hogy bébi vagyok, és az első héten ő maga tréninggel. Talán ilyenkor még nem is kell összefeküdni senkivel, csak bemutatnom, milyen ha pucsitok, vagy ha simogatom magam.

– Vártalak az este – mondtam Jaejoongnak a kötelező köszönés után, és leültem egy karfás székbe. Egy hotelszobának berendezett teremben voltunk, amit gyakorlónak hívtak.

– Nem ígértem biztosra, hogy megyek. Miért nem aludtál? Látom a szemeden, hogy alig pihentél valamit – jegyezte meg, és az ölembe dobott egy szemcseppes flakont.

– Te se – vágtam vissza. Karikásak voltak a szemei, hiába kent fel alapozót, és a csillogásuk is valahogy vesztett a fényéből.

– Hosszú volt az éjszakám, de te ne ezzel törődj! – oktatott ki, és székestül odahúzott az ágyhoz. – Mutasd, hogy mit csinálnál velem, ha én lennék a kuncsaftod!

– Hát, mit szeretnél? – kérdeztem csábosan, és végigdörzsöltem a combját a lábammal. A cipő útközben leesett rólam, és akkor támadt ez a pazar ötletem, amikor Jaejoong megállította a széket az ágy előtt.

– Nem is tudom – kacagott fel zavartan, és a szája elé kapta a kezét. – Még sosem csináltam ilyet – mosolygott széleses, és mindenfelé nézett, csak rám nem. Tök jól játszotta a zavart fiút.

– Szeretnél megérinteni? – vezettem végig a kezem a mellemen, majd a hasamon keresztül a belső combomon. Jaejoong azonban elkapta a kezem, és megcsóválta a fejét.

– Ez nem jó. Túlságosan közönséges – magyarázta, és a kezemet végigvezette a vádlimon, fel egészen a szoknyámig. – Így csináld, nagyon lassan, és szendén, mintha téged is zavarba hozna a dolog.

Amikor elismételtem, tovább folytathattuk a játékot, és akárhányszor elrontottam, Jaejoong közbeszólt. Semmi komolyat nem csináltunk, legközelebb akkor kerültem hozzá, amikor az ölébe rántott, és összedörzsölődött az ágyékunk, de meg sem hatotta, oktató üzemmódban volt.

A visszafogott fiúkát aztán már egészen jól kezeltem, akárhogy csavarta is ki a szerepet, úgyhogy rátérhettünk a szenvedélyesebb figurára. Először megkért, hogy szálljak ki a székből, aztán ellökte a falig, hogy a közelébe se kerüljek, és odarántott magához.

Reflexből támaszkodtam meg a mellkasán, és belesimultam az ölelésébe, aztán hagytam, hogy mögém sétáljon, és simogatni kezdjen. Az egyik kezével megragadta a mellem, és körkörösen masszírozni kezdte, a másikkal a lábam között dörzsölt, aztán kicsit közelebb terelt az ágyhoz.

Olyan hirtelen lökött le rá, hogy az állam a matracnak, a térdem pedig a keretnek koccant, miközben még mindig fogta a csípőmet, és teljesen felhúzta, hogy az ágyékához érjek.

– Jól vagy? – kérdezte, amikor felnyögtem.

– Kicsit bevertem az államat, meg a térdem.

– Nyugi, nagyobb bajod nem lesz.

Hihetetlenül sokáig gyakoroltunk azt, hogy úgy tudjak hirtelen az ágy mellé térdelni, hogy ne üssem meg magam, és ráadásul még szexi is maradjak. Igazából, Jaejoong úgy forgatott, meg rángatott, mintha egy rongybaba lennék, de a tizensokadik próbálkozásra már sikerült felismernem, mikor fog meglökni. Egy nagyon apró kis szorítás volt csak a derekamon, de kék-lila foltoktól kíméltem meg magam, ha odafigyeltem rá.

Miután ez sikerült, Jaejoong ugyanebben a pozícióban hagyott, és az egyik lábamat szépen lassan elkezdte felemelni, de nyilván nem tudtam egyszerre térdelni, és félig az ágyon lenni. Ahhoz ezerszer hajlékonyabbnak kellett volna lennem.

– Kezdj el nyújtani! – tanácsolta Jaejoong, és nem feszegette tovább a szalagjaimat. – De ne csak reggel, hanem minden munka előtt. Senki sem akarja, hogy meghúzódj!

– És muszáj angol spárgát vágnom sex közben?

– Nem muszáj, de nem árt – mosolyodott el, és bekapcsolta a tévét. Nyomkodott párat a távirányítóval, mire bejött egy pornófilm, és nekem azonnal elöntötte az arcom a szégyenkezés. Nem akartam ilyesmit nézni úgy, hogy ő is ott van.

– Most tényleg pornót nézünk? – kérdeztem a hajam mögé bújva. – Inkább elhiszem neked.

Jaejoong azonban nem tágított, leült mellém, és a képernyőre intett. A csajszit könnyedén pakolgatta a srác, ahogy csak akarta, simán hátrahajtotta a lábát, egészen a nyakáig, vagy olyan széles terpeszbe, hogy a lába szinte egyvonalban volt a testével.

– És azt várod, hogy én ezt megcsináljam? – kérdeztem Jaejoongot, amikor vége lett a részletnek.

– Nem, csak akartam, hogy lásd, mennyivel nagyobb terület áll rendelkezésre, ha nincsen útban egy láb. Nem kell ennyire hajlékonynak lenned, de most túl feszes vagy. Ha egy kicsit szélesebb srác feküdne a lábad közé, nem tudnád élvezni a szexet, mert folyton feszülnének a combodban az izmok meg a szalagok.

– Te is hajlékony vagy? – kérdeztem. A fiúknál ez biztos máshogy ment.

– Annyira, amennyire szükségem van rá – válaszolt, de nem tartott bemutatót, inkább újra álló helyzetbe húzott, és úgy végigtaperolt, mintha minimum orvos lenne. Megnyomkodta a mellem, megtapogatta a derekam, belemarkolt a fenekembe, és a combjaimon is végigsiklott.

– Na, elég ruganyos vagyok, vagy reggeltől-estig kondizhatok? – kérdeztem, amikor végre elengedett. Elég szar érzés volt, ahogy nyomkodott, főleg a mellemnél, mintha azt nézné, nem rejt-e a bőröm szilikont.

– Nincsenek túl nagy melleid, de szerintem csak elrontanánk a tested plasztikával, úgyhogy semmiképpen nem ajánlanom apucinak. Deréktól felfelé nem ártana, ha izmosodnál egy kicsit, és a fenekedre is mehet egy kevéske, a combod viszont úgy tökéletese, ahogy van.

Nem tetszett, hogy kritizált, de amikor összeszedtem, hogy végül is mit mondott, elég előnyös képet kaptam. Jó volt tudni, hogy tetszett neki a combom, így legalább tudtam, hogy mivel vehetem le a lábáról, ha esetleg úgy alakulnak a dolgok. Mégis csak ő volt a főnök fia, és mivel vérmes lányok lesték, hogy merre tartok a ranglistán, úgy sejtettem, csak előny lehet, ha valaki jóban van Jaejoonggal.

– Oppa, tanítasz még nekem valamit? – kérdeztem, és várakozóan felnéztem rá. Azonnal átlátott a szitán.

– Mit akarsz? – kérdezett vissza komolyan, és ráfújt a szempillámra, hogy ne nézzek olyan mágnesesen.

– Miből gondolod, hogy akarok valamit? – játszottam a rejtélyest, de csak egy gúnyos mosolyt kaptam válaszul.

– Van abba valami vészjósló, ahogy oppázol, ráadásul csapnivaló egy színész vagy. Szóval? Mit akarsz tőlem?

Amíg el nem aludt, kifaggattam Sojint a vizsgáról, és úgy tűnt, volt pár állandó elem a feladatokban. Ilyen például az esztétikum, amikor azt figyelték, bizonyos helyzetekben, például aktus, vagy orális szex közben hogyan nézünk ki. És mivel elég kevés lehetőség van arra, hogy ilyenkor kívülről lássam magam, muszáj volt visszajelzést kapnom valaki olyantól, aki látott már közben.

– Jaejoong, szerinted lesz problémám a vizsga közben az orális szexszel?

– Technikailag vagy kinézetileg?

– Mindkettő? – kérdeztem vissza zavarodottan. Mégis hogyan mérnék technikailag? Megkérdezik a csávót, akit…? Te jó ég! Nekem zsűri előtt kell leszopnom egy idegent? – esett le, és azonnal elöntött a lámpaláz.

Jaejoong mély levegőt vett, és összetúrta az amúgy is csapzott haját. Előző nap valószínűleg hajat moshatott, és nem szárította meg rendesen, mert sokkal dúsabbnak, de ezzel együtt sokkal kócosabbnak is tűnt, mint szokott.

– A technikád egy erős közepes, kinézetre mondjuk háromnegyed. Amúgy, ez a kettő sokban összefügg. Szeretnéd gyakorolni?

– Hát…én….ő… Együtt? – Még mindig nem tértem magamhoz a felfedezésemtől, és alig bírtam megszólalni.

– Na, jó, úgy látom, ezt tényleg nem árt kigyakorolni.

Jaejoong kiment a szobából, én pedig leültem az ágy szélére, és megpróbáltam összeszedni magam. Már azon is nehéz volt túltennem magam, hogy idegenekkel ilyesmit csináljak, de ahogy teltek a napok, és ahogy egyre többször csináltam, hozzászoktam. Abban, viszont, hogy ezt közönség előtt csináljam, nem volt rutinom, és őszintén szólva, nem is nagyon vágytam rá.

– Ugye, jók a fogaid? – kérdezte Jaejoong, és a kezembe nyomott egy pálcikás jégkrémet. Valóban henger alakú volt az édesség, de fele olyan vastag, mint egy hímvessző, és ráadásul folyamatosan olvadt, és azzal fenyegetett, hogy eltörik, ha erősebben megszívom.

– Fagyival fogunk gyakorolni? – kérdeztem döbbenten, és lehúztam róla a védőfóliát. A leírás szerint kiwis-epres volt.

– A fagyi több okból is jó. Egyrészt finom, másrészt gyorsan fogy, úgyhogy nem vacakolhatsz sokat, harmadrészt elég nedves ahhoz, hogy jól csússzon, és kevésbé kellemetlen, mintha egy dildóval gyakorolnál előttem. Mit gondolsz?

– Tökéletes – vágtam rá azonnal, de azért nehéz volt úgy fagyizni, hogy nem a saját ritmusomban nyalhattam el, hanem konkrétan az orális szexet gyakoroltuk vele.

Azt hittem, hogy majd könnyebb lesz, hogy ha látom valakitől, hogyan csinálja, és úgy próbálom leutánozni, de hihetetlenül ciki volt ezt egy fiúval gyakorolni. Nem azért, mert látta, hogy bénázom, hanem azért, mert ezerszer jobban csinálta nálam. Basszus, rohadtul szexi volt közben. Zavarbaejtően szexi.

– Te, hány fagyit ettél meg, mire így ment? – kérdeztem szájtátva Jaejoongot.

– Sokat – nevetett fel, és kivette a pálcikát a kezemből. – Jobb, ha én irányítom.

Jaejoong amúgy nagyon kedves volt, mondta, hogy mit csinálok rosszul, és tanácsot adott, hogyan javítsak a hibáimon, vagy ha nagyon nem értettem, amit mondott, akkor meg is mutatta, de ettől még nem éreztem kevésbé kellemetlenül magam. Belegondolni, hogy nem csak fagyival csinálja ezt… Igazából korábban nem morfondíroztam azon, hogy milyen ügyfelei lehetnek, és most, hogy ez elemi erővel nehezedd rám, nehéz volt elvonatkoztatni tőle.

– Minah, nem is figyelsz rám! – nyalta le a pálcikáról az édes nedvet Jaejoong, és meghúzta a hajam. – Van jobb dolgom is ennél.

– Bocsánat, csak még sosem láttam ilyet.

Jaejoong hangosan felnevetett, és leharapta a henger tetejét, ami már túl vékonnyá formálódott ahhoz, hogy használhassuk.

– Igaz, hogy már kipróbáltam, de azért még egyszer megnézném… – kezdte, és a számhoz nyomta a fagyiját. – Mondd, hogy Á!

Kinyitottam a számat, és hagytam, hogy lenyomja a nyelvem, majd amikor már eléggé hátra tolta, kidugtam egy kicsit, mintha hidat képeznék, hogy jobban lecsússzon.

– Nem dugom tovább, mert már eléggé olvadt, de ilyenkor egy kicsit hajts hátra a fejed, és csak nagyon óvatosan változtass a szögen! Munka közben, ha megkérdezik, hogy tudsz-e mélytorkozni, inkább mondd azt, hogy nem. Amíg nem megy zökkenőmentesen, jobb, ha élesben hanyagolod. Könnyen megsérülhetsz, és nehezen gyógyul.

– Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha egy srác fogja magyarázni nekem.

– Azt sem gondoltad, hogy ez lesz a munkád, nem? – húzta fel a szemöldökét, és a kezembe nyomta a fagylaltot. – Mondj le hamar a megdöbbenésről, és csendben fogadd el, ha segíteni akarnak!

Nem akartam megbántani, de nagyon a szívére vette. Pedig semmi rosszra nem gondoltam, csak furcsa volt, hogy fiú, és jobban szop, mint egy lány.

– Oppa… – rángattam meg az ingjét, de nem nézett rám. A sarkot fixírozta, és nagyon hűvösnek és zárkózottnak tűnt az arca. – Oppa… Nem azért mondtam, hogy megbántsalak. Semmi mögöttes gondolom nem volt.

– Nem sértődtem meg – jelentette ki, de a szemei nem ezt sugallták. Sötét gyémántok voltak, amikben már csak emlék az izzás. – Fáradt vagyok. Mára ennyi volt a gyakorlás.

Rosszul éreztem magam, amiért feszültséget teremtettem kettőnk között, és ez egész nap látszódott rajtam. Nem volt túl sok dolgom, úgyhogy főleg a szobámban ültem, és olvasgattam Sojin könyveit, vagy fagyiztam, de igazából semmihez nem volt kedvem. Folyton azon járt az eszem, hogyan tudnám kibékíteni Jaejoongot. Ha valaki megharagudott rám a középsuliban, vettem neki csokit, vagy sütöttem neki valamit, de nem gondoltam, hogy itt beengednének a konyhára.

Végül aztán úgy döntöttem, mégis próbát teszek, és lementem az ebédlőbe. Az ételeket házilag készítették, tehát lennie kellett ott egy konyhának, de az üvegfal, ahol kontaktba lehetett volna lépni a konyhásokkal, zárva volt.

– Éhes vagy? – bökte meg a vállam valaki. A lánynak sötétbarna szeme volt, némi vöröses árnyalattal, és hosszú, szőke haja. Gyönyörű arca volt, és idősebbnek tűnt nálam, de így csak még tapasztaltabb benyomást keltett. – A földszinten van büfé, ha megéheztél.

– Nem vagyok éhes. Igazából sütni szerettem volna.

– Sütni? – kérdezett vissza döbbenten a lány, és formára szedett szemöldökei összegyűrték kissé a homlokát. – Minek?

– Mindegy. Nem fontos – tettem le a tervről, és visszaindultam a szobámba, de a lány utánam jött. Nagyon foglalkoztatta, hogy mit akarok csinálni a konyhában, mert azt semmiképpen sem hitte el, hogy sütni akarok.

– Komolyan mondom – nyögtem fel bosszúsan, amikor már ezredszerre bizonygattam neki, hogy semmi perverzet nem tervezek. – Sütit akartam sütni valakinek, akit megbántottam.

– Miért nem veszel a boltban?

– Mert az nem személyes. Akkor nem is érdekel igazán, hogy megbocsásson.

A lány elgondolkodott egy pillanatra, aztán a lelkemre kötötte, hogy egy tapodtat se mozduljak, amíg vissza nem jön. Szerettem volna lerázni, mert ahhoz képest, hogy idősebb volt nálam, nem tűnt túl okosnak, és csak nagyon felületesen gondolkodott, de bébi voltam, és azt kellett tennem, amit az érettebbek kértek.

A lány végül egy apró kulccsal tért vissza, amit a mellei közül vett elő.

– Elcsórtam a szertárból. Ha lebukunk, te viszed el a balhét – jelentette ki. Megkérdeztem, hogy miért nem kért engedélyt, hátha megengedték volna, de azt mondta, az úgy nem lenne izgi. Furcsa egy lány volt.

A raktárban rengeteg dolgot találtunk, és ezer ötletem támadt, de végül valami olyat kellett választanom, aminek nem kell folyamatosan hűtőben állnia, és ami simán kibírja éjszakáig. Fogalmam sem volt ugyanis, Jaejoong mikor jön haza.

– Zserbógolyót fogunk csinálni – informáltam a lányt, és előpakoltam a tálakat. Ahhoz, hogy a csoki rákössön az aszalt golyóra, hűtőbe kellett tenni, de ha vacsora után beszökünk, és kivesszük, nem olvad meg addig, amíg Jaejoong hazaér.

– Én még életemben nem nyúltam főzés céljából fakanálhoz – jelentette ki a szőke, és inkább nem kérdeztem meg, hogy akkor mégis miért nyúlt hozzá. Jobb volt, ha nem tudom.

– Mondom, hogy mit csinálj, de elég gyúrmázós lesz – figyelmeztettem. – Jobb, ha leveszed a gyűrűidet.

Az arany ékszerek szépen sorjában lekerültek a hosszú ujjakról, és ahhoz képest, hogy attól féltem, nyivákolni fog, egyetlen szó nélkül követte az utasításaimat, és elég hamar végeztünk. A csoki olvasztásánál félő volt, hogy odaégetjük, mert a korongokat, amiket a polcon találtam, még sosem használtam, de nagyon finom lett a végeredmény. Pikánsan kesernyés lett, ami jól passzolt az édes baracklekvárhoz, és az aszalt gyümölcsökhöz.

– Miután megkötött a csoki, ehetek egyet? – kérdezte izgatottan, és alig akarta betenni a hűtőbe. Látszólag nagyon lelkesítette, hogy sikerült előállítania valamit, ami nem csak jól néz ki, de valószínűleg finom is.

– A vacsora után újra belopózunk, és kivisszük. Addig szerezni kellene egy dobozt, amiben szállíthatjuk. Ráírom, hogy apucijé, hátha akkor a konyhások nem nyúlnak hozzá.

– És amúgy kié lesz?

– Jaejoongé.

A lány erre azonnal felsikkantott, és elkezdett a könyökével bökdösni, miközben folyamatosan vigyorgott.

– A hasán keresztül akarod megfogni az oppát, mi?

– Nem. Mondtam, hogy megharagudott rám, és szeretném kiengesztelni.

– Hát…Én biztosan nem kajával engesztelném ki – rágcsálta meg a száját, és lassan lenyalta a csokit az ujjáról. Mielőtt még nagyon belelendülhetett volna a célozgatásba, a kezébe nyomtam a tálat, hátha azt kevésbé kihívóan nyalja tisztára.

Amíg mosogattam, ő szép sorjában visszahúzta az ujjaira a gyűrűket, aztán szorosan odaállt mellém, és nézte, ahogy eltörölgetek. Valamiért úgy sejtettem, ezt sem művelte még soha.

– Amúgy te az új csaj vagy, nem? Akit Jaejoong oppa hozott.

– Igen. Minahnak hívnak.

– Én Hyoyeon vagyok – nyomott egy cuppanós puszit az arcomra, és rám kacsintott. – Nekem is ő a mentorom. Ha kell valamiben segítség, csak szólj! Muszáj lenyomnunk Siwon lányait, mert már így is hatalmasra dagadt a mellük.

Sojin is mesélt arról, hogy a fiúk mentoraltjai versengnek egymással, de azt nem említette, hogy ő kihez tartozik, és úgy sejtettem, ha Hyoyeon nem jött volna rá, hogy Jaejoongé vagyok, ő sem avat be. Így azonban szereztem magamnak egy szövetségest.

– És mit csináltál, hogy Jaejoong oppa megharagudott rád?

– Megbántottam valamivel, amivel nem akartam.

– Mivel? – kíváncsiskodott tovább, és mivel nem akartam, hogy egésznap rajtam lógjon, elmondtam neki. Az egészen csak egy jót kacagott, és megpaskolta a vállam. – Nem hiszem, hogy emiatt haragudna rád, de biztosan örülni fog a csoki golyóknak. Az oppa nagyon édesszájú. Szerintem azért szokta végiggyakorolni velünk a vizsgafeladatokat, hogy befalhassa azt a rengeteg epret.

Azonnal lecsaptam a lehetőségre, és kifaggattam Hyoyeont, mit tud a vizsgáról. Fővonalakban azt mondta el, amit Sojin is, de pár érdekes apróságot is megemlített, mint például, hogy Jaejoong az egyik zsűritag, de ő sem tudja, hogy abban a negyedévben mi lesz a feladat, mert azt a főnök állítja össze, de célszerű hallgatni rá, mert jók a megérzései.

Éppen a folyosón bóklásztunk, jóval a kulcs visszajuttatása után, de Hyoyeon mégis megugrott, amikor egy magas, barna hajú lány befordult a sarkon. Hihetetlenül hosszú combjai voltak, és egy csavaros gömbnyalókát forgatott dús, rózsaszínre festett ajkai között.

– Látom, Hyoyeon, ma sem dolgozol – jegyezte meg lesajnálóan, és előkapta a telefonját. – Engem meg folyton zaklatnak. Alig lehet már erővel bírni ezt, de hát mit tehetnék, ha én vagyok a legkeresettebb? Örülnék, ha nekem is lenne időm kísérgetni az új lányt – piszkálódott, és majdnem olyan idegesítő volt, mint Hyuna, csak a vörös hajú mellett még kisebbnek is érezte magát az ember. – Amúgy, Yura vagyok – fogott kezet velem, majd magához rántott, és miután cuppogó hangokkal kiengedte az ajkai közül a nyalókát, halkan belesúgott a fülembe. – Ha sikeres akarsz lenni, mutatok pár trükköt. Gyere este a kék százötösbe.

Hyoyeon megpróbálta kiszedni belőlem, hogy Yura mit mondott, de nem kötöttem az orrára. Egyértelmű volt, hogy nem megyek el. Kékkel ugyanis a fiúk szobaszámait írták, és semmi kedvem nem volt gyertyát tartani. Hármasban se vele fogom elkezdeni – csóváltam meg a fejem, és a szobámnál elköszöntem Hyoyeontól. Nagyon feldúlt lett a beszólás után, és folyamatosan a mobilját nyomkodta, hátha talál egy üzenetet, amire eddig nem bukkant rá.

Amikor délután Sojin megérkezett, elmeséltem neki, hogy megismerkedtem két új lánnyal.

– Yurában egy percig se bízz. Ha Hyuna a házisárkány, akkor Yura egy kígyó. Szerintem éppen ezért utálják egymást annyira. Túlságosan hasonlítanak.

– Hiába olyan felkapott Yura, Hyuna a királykisasszony, nem? Amíg ő a főnök lánya, mindig előnyben lesz.

– Nehogy azt hidd! – csóválta meg a fejét Sojin, és újrafestette vérvörös körmeit. – A számok ellen még apuci is kevés. Ha a zsűriben több pontot kap Yura, mint Hyuna, ő lesz az új királynő.

– De Hyuna nem véletlenül vezet, nem? Biztosan nem olyan könnyű legyőzni.

Egyik lányt sem ismertem túlzottan, de úgy tűnt, mindenki hozzászokott már a jól kialakult rendhez, és nyugtalanítóan hatott a hosszúlábú Yura feltörekvése. Megzavarta az állóvizet, és féltek a halacskák, hogy a partra kerülnek. Teljesen úgy éreztem magam, mintha egy mini háborúba kerültem volna. Létezett két tábornok, és az szabta meg az ember sorsát, melyik mellé áll.

– A vizsgán meglátod, hogy Hyuna miért number1. Tudom, hogy nem szép ilyet mondani, de neki tényleg a vérében van ez. Ösztönös, vadító, és még egy aszexuális is őrjöngve élvezne el tőle.

Kicsit túlzónak éreztem Hyuna istenítését, de Sojin már sok vizsgán túl lehetett, és biztosan volt mire alapoznia az állítását. Ami viszont ezután leginkább elgondolkodtatott, hogy miért csak a fiúk mentorálhattak valakit? Amikor rákérdeztem Sojinnál egy nagyon egyszerű magyarázatot adott.

– Te akarnál magadnak konkurenciát hozni? Én biztosan nem.

A vacsoráig semmi említésre méltó dolog nem történt, csak nyújtottam egy kicsit, hogy Jaejoong boldog legyen, és egyre izgatottabb lettem, ahogy közeledtünk az ebédlőhöz. Hyoyeon azonnal csatlakozott az asztalunkhoz, és bár Sojinnal különösebben nem beszélgetett, jól megvoltunk hármasban.

– Elmegyek fürdeni. Te is hamar búj ágyba – simogatta meg a fejem Sojin, mintha az anyukám lenne, és felsietett az emeletre. Talán érezte, hogy szeretnénk kettesben maradni.

Hyoyeon úgy kommandózott fel a kulcsért, mintha minden oldalról kamerák vennék, de a győzelemittas mosolya megnyugtatott, és miután teljesen kiürült az ebédlő, belopóztunk a konyhára.

– Akkor ehetek egyet? – kérdezte Hyoyeon, és a kezembe nyomta a bombonos dobozt. Elmondása szerint betegre ette magát konyakos meggyel, hogy estére kiürüljön, de Jaejoong oppáért meghozta ezt az áldozatot. Nem értettem, hogy ezek után hogy képes még csokoládét majszolni, de ráhagytam. Az alakján nem látszott. – Te jó ég, ez isteni! Ha haragudott rád, ezután tutira nem fog – motyogta, és úgy forgatta a szájában a golyót, mint aki mindjárt elélvez tőle. Elég ijesztő volt.

Már éppen az utolsókat tettük bele a dobozva, amikor meghallottam az ajtónyikorgást. Ijedten kaptam oda a fejem, és átkoztam Hyoyeont, amiért nem zárta be. Rohadtul lebuktunk.

– Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte egy mély hang, és egy fiatal fiú lépett ki az árnyékból.

– Siwanie! – ugrott a nyakába Hyoyeon, és a szájába nyomott egy golyócskát. – Minahval csináltuk. Ugye, milyen finom? Kész szakácsnő lettem – büszkélkedett.

– Nem cukrász? – kérdezte Siwan teli szájjal, és miután kellően összerágta, és egy korty vízzel eltűntette a fogáról a lehetséges foltokat, szélesen elmosolyodott. – Nagyon ügyesek vagytok. Extra finom lett.

Hyoyeon majdnem kiugrott a bőréből, és be kellett fognom a száját, hogy ne sikongasson. Lehet, hogy Siwan nem akart megfenyíteni minket, amiért belopóztunk a konyhába, de más simán megtehette.

– És hová viszitek őket? – kíváncsiskodott a fiú, aki nagyon ünnepélyesen volt felöltözve, még csokornyakkendőt is kötött.

– Az titok – feleltem gyorsan, mielőtt még Hyoyeon kinyithatta volna a száját. Nem akartam az egész házban telekürtölni, hogy Jaejoong szimpátiájáért gürizek.

– Okééé – nevetett fel Siwan, és Hyoyeon felé fordult. – Valaki kitörölte a mai munkáidat a gépből, de megtaláltam a biztonsági mentést, és elosztottam a hétre. Itt a papírod. Bocsánat, remélem nem nagy gond.

Hyoyeon szép kis botrányt csapott, bár a haragja nem Siwannak szólt, mégis úgy összehúzta magát a fiú, hogy rossz volt nézni. Megpróbáltam lenyugtatni a szövetségesem, de azért megértettem a felháborodását. Ha ma elmehetett volna, nem egy nap alatt kellene mindent letudnia, ráadásul Yura beszólásaitól is megmenekült volna.

– És mi az, hogy valaki kitörölte? – szisszent fel. – Pikkelnek rám az irodában? Szólni fogok apucinak, hogy tisztogasson köztetek, mert valaki bűzlik, mint a romlott hal.

– Erre nincs semmi szükség – emelte fel a kezét védekezően Siwan, és megpróbálta lefogni Hyoyeon csapkodó karjait. – Magam fogok a végére járni, jó? Becsületszavamat adom, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy kiderítsem, nem szándékosság történt-e. Megfelel?

Ha elég jól figyelt az ember, már a megfogalmazásból lehetett tudni, hogy valaki tökkelütött-e. És ez a Siwan egyáltalán nem volt buta fiú. Valószínűleg nem csak Exel táblázatokat készített az irodában, és az, ahogy Hyoyeon hisztijét kezelte, az is arra utalt, hogy nem egy szürke aktakukac.

Bár én nem örültem neki túlzottan, végül muszáj volt beavatnunk Siwant a tervbe. Hyoyeon szerint lehetetlen volt csajként úgy besurranni Jaejoong szobájába, hogy azt senki se vegye észre, úgyhogy a bombonos dobozt Siwanra bíztuk. Gyorsan írtam egy cetlit, hogy Jaejoong tudja, tőlem kapta az ajándékot, és útjára engedtem a délutáni munkám. Nagyon reméltem, hogy ízleni fog neki.

Jaejoong:

A reggeli edzés Mináhval némileg elvonta a figyelmem a problémáimról. Jó érzés volt hozzáérni, és az, hogy büntetlenül tapogathattam, csak még inkább emelte az amúgy csapnivaló kedvemet.

A fagyizás először nem különbözött semmiben attól, amikor Hyoyeont, vagy bármelyik másik, kevésbé sikeres lányomat tanítottam, de aztán eszembe jutott, hogy legutóbb Yunho farka volt a számba, és nagyon hamar borússá vált a hangulatom. Ráadásul Minah folyton azzal volt elfoglalva, hogy milyen jól csinálom, és ez akaratlanul is eszembe jutatta a szakítós szöveget. „Menj vissza szopni, mert úgyis csak ahhoz értesz!” A hócipőm tele lett az egésszel, fájt minden tagom, és semmi kedvem nem volt dolgozni.

Sosem finnyáskodtam, sose volt olyan, hogy lustaságból visszamondjam a munkákat, de most túlságosan lehangolt voltam ahhoz, hogy szerepet játsszak. Kellett egy nap pihi. Minimum egy nap, hogy elfeledjem azt a szörnyűre sikerült estét.

– Apuci, lemondanád a mai munkáimat? Nem vagyok túl fényesen – léptem be az irodába, és megpróbáltam kerülni a tekintetét, de akkor is a fejembe látott volna, ha háttal állok neki, és hegesztősisakot húzok.

– Van ennek bármi köze ahhoz, hogy este későn jöttél haza, és ki van sírva a szemed?

– Van. – Értelmetlen lett volna hazudni, mert úgyis rájön, ráadásul voltunk olyan közeli kapcsoltba, hogy ne kelljen semmit takargatnom.

– Mondd, kérlek, hogy nem azért, amiért fél évvel ezelőtt is hirtelen rosszul lettél!

Nem mondtam semmit, mire idegesen az asztalra csapott. A tolla kirepült a kezéből, és a feketekeretes szemüvege csak még inkább felnövelte a haragos pillantását.

– Miért teszed ezt folyton magaddal? Nem látod, hogy mennyire a padlóra küld? Komolyan mondom, ha még egyszer odamész, intézkedni fogok, hogy többé ne keressen téged!

– A magánéletem még mindig az enyém – figyelmeztettem élesen, de aztán visszább vettem az agarakkal, mert tudtam, hogy nem gondolja komolyan, és amúgy is, csak jót akar nekem. Igaza volt. Én is tudtam, hogy nem kellene folyton Yunho után koslatnom, de aztán mindig rávett valami, hogy mégis megtegyem.

– Jaejoong-ah – enyhült meg kicsit a hangja, és felemelkedett a székből. Aggódó tekintettel ragadta meg a kezem, és végigsimított az arcomon. – Nem emlékszel, hogy milyen mélyre taszított az az alak? Aggódom érted.

– Nem kell – suttogtam, és lesütöttem a pillantásom. Még mindig szégyelltem magam azért, amit a szakítás után csináltam. – Nem leszek még egyszer olyan ostoba. Tanultam a leckéből.

– Jó – motyogta, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. – Bízok benned, nem azért mondtam. Csak ne menj oda többet!

– Megpróbálok. Akkor elengedsz mára?

– El – nyögött fel színpadiasan, és megdörzsölte a halántékát, mintha rengeteg dolga lenne, és kezdenék szétnyomni a koponyáját. – Menj, tisztítsd ki a fejed, de ne csinálj semmi hülyeséget!

– Köszi.

Fogalmam se volt, hogy mit csináljak, de abban biztos voltam, hogy alkohol kell hozzá. Kezdésnek tehát elővettem a legnagyobb vászontáskámat, és belehalmoztam egy csomó italt a bárból. Főleg likőrök meg keményebb italok voltak, úgyhogy a boltban még vettem pár üveg sört is, hogy ne rögtön a legerősebbekkel kezdjek, aztán felkötöttem a szállítmányt a bringámra, és letekertem a „merengőhöz”.

Ezt a helyet Zelóval találtuk az egyik terepszemlekor, ide hoztunk el pár lányt, hogy eljátszunk velük a kocsiban, aztán csalódottan rájöjjünk, hogy rohadtul nem a mi stílusaink. Azóta folyton ide jöttem, ha gondolkodni akartam. A hely, mintha magába szívta volna az emléket, és folyton arra figyelmeztetett, hogy mindig gondolkodjak, és csak utána cselekedjek.

Lesöpörtem a havat az egyik betonkockáról, és néztem a felüljárón áthaladó autók monoton váltakozását. Mindenki rohant valahová, csak én ültem ott, egymásután pusztítva a sörösüvegek, de meg sem hatott az alkoholtartalmuk. Szerettem volna teljesen hülyére inni az agyam, de félő volt, hogy nem tudnék felkelni, és halálra fagynék, úgyhogy mindenbe csak belekóstoltam. Az italok keverése kicsit eltompította a tudatomat, és talán ez okozta azt, hogy a merengő üvöltő jeleinek teljesen ellent mondva, felkeressem a barátaimat.

Amikor rátenyereltem a csengőre, már nagyon imbolyogtam, és Yoochun alig bírt megtartani, amikor előre zuhantam. Persze az egész szituációt nagyon viccesnek találtam, és folyamatosan motyogtam neki valamilyen alien nyelven, és csak akkor találtam vissza magamhoz némileg, amikor belém erőltetett pár józanító gyógyteafőzetet. Junsu úgy állt a konyhában, mintha attól félne, hogy időzített bomba vagyok, aki perceken belül felrobban, aztán amikor Yoochun megnyugtatta, hogy nem fogok a szőnyegükre hányni, végre kibújt belőle a gondoskodó énje.

– Ugye nem találkoztál vele, hyung? Ugye nem azért vagy ilyen állapotban?

– Ma te vagy a második, aki ezt kérdezi.

– Szóval igen – fújt egyet, és összetúrta a szőke tincseit. – Azt megértem, hogy te miért vagy olyan, mint egy felelőtlen kamasz, de ő hogy lehet ekkora seggfej? Miért nem hagy békén végre? Miért nem engedi, hogy tovább lépj? Hogy lehet valaki… – És Junsu még nagyon sokáig folytatta a kérdéseit, amikre igazából nem várt választ tőlem, de legalább enyhítettek a frusztrációján.

Amíg ő kidühöngte magát, én Yoochunra néztem, és nem kellett egyetlen szót se kiejtenem a számon, nagyon jól tudta, miért látogattam meg őket. Alig láthatóan megrázta a fejét, mire még könyörgőbben néztem rá, mint korábban, és belekapaszkodtam a fekete felsőjébe. Macskáskodva a nyakához bújtam, és rekedten könyörögtem a fülébe, olyan halkan, hogy Junsu ne hallja meg.

– Kérlek. Vedd rá! Már máskor is volt ilyen – emlékeztettem a fél évvel ezelőtti agytisztításra, de nem lágyult el a szorítása a derekamon.

– Nem, hyung. Akkor is napokig veszekedtünk miatta. Nem szereti.

– Kérlek. Szükségem van rá.

Junsu persze hamar megneszelte, hogy susmorgunk, és először játékosan, majd egyre idegesebben követelte, hogy mondjuk el neki, miről pusmogunk. Egyikünk sem akart színt vallani neki, de nem is volt szükségünk rá, mert összerakta a képet.

– Hyung, ugye nem azért jöttél ide? Ugye nem azért? – vágta hozzám a konyharuhát sipító hangon, én pedig túl gyengének éreztem magam ahhoz, hogy védekezzek. – Hogy lehetsz ennyire önző? Mi már egy pár vagyunk! Érted, hogy mi az? Tudod, amikor nem kefélsz félre senkivel.

– Junsu, hagyd már! – vakkantotta oda Yoochun, mielőtt még a szőke pitbullja leharapta volna a fejem. – Nem rugdossuk azt, aki a földön fekszik.

– Persze, de megdugni megdugjuk, mert te most is simán belemennél. Csak akkor azt nem értem, hogy miért velem jársz, és nem vele? Ha annyira fontos neked, hogy azok után is a seggét nyalod, hogy csak akkor néz felénk, amikor akar valamit, akkor gyerünk, tessék, másszál belé, egészségedre!

Válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez, amiket rossz volt hallgatni, és mielőtt még eldurvult volna a dolog, felálltam a kanapéról, és magamra kanyarintottam a kabátomat.

– Jobb, ha megyek. Bocsánat, hogy ide jöttem. Igazad van, Junsu, nem gondoltam át. Bocsánatot kérek. Szörnyű barát vagyok.

Junsu nem hordott el mindennek, de a szemei villámokat szórtak, és nem kellett kikísérniük, egyedül is eltaláltam a liftig. A homlokomat a hideg felületnek nyomtam, és az sem érdekelt, ha hirtelen kinyílik, és előreesem. Talán jót tett volna némi fájdalom, hogy észhez térjek.

Yoochun szandálban, és csak félig felkapott kabátban ért utol, és nem engedte, hogy ilyen állapotban biciklire szálljak. Pedig én tényleg elhittem magamról, hogy haza tudnék tekerni. Beerőltetett helyette a kocsijába, és rám zárta az ajtókat, amíg fel nem erősítette a járművet a kocsi tetejére. A piákkal teli táskámat a hátsó ülésre helyezte, gondosan kipárnázva pár kacattal, nehogy összetörjenek az üvegek.

– Junsuval kellene lenned. Nem akarom, hogy összevesszetek miattam – húztam el a számat.

– Junsu meg fogja érteni, hogy neked nagyobb szükséged van most rám.

Mióta Yoochun felhagyott a szakmával, rohadtul magányos voltam nélküle. Régen folyton összejártunk, amikor mindkettőnk beosztása úgy hozta, és rengeteget dumáltunk. Ő volt az, aki beárult apucinál, amikor alámerültem a pokolba, és ő fogta a fejem, amikor a hideg zuhanyfüggöny alá nyomtak. Akkor gyűlöltem érte, de ha nem lett volna olyan makacs és kitartó, még mindig fehér porokat szívnék, vagy rosszabb esetben a koporsóm áporodott földszagát.

– Nem akarom, hogy megcsald – suttogtam, és a leheletem bepárásította az ablakot. Amikor erre rájöttem, végigleheltem az egész felületet, és rajzoltam rá egy hatalmas smile-t. Csak azt nem döntöttem el, hogy mosolyogjon vagy szomorkodjon.

– Nem is terveztem – nyugtatott meg, de a hotel, ami előtt leparkolt, nem ezt bizonyította. Már majdnem megkérdeztem, hogy akkor most mégis szobára visz-e, amikor leesett, hogy nem is egy hotelnél vagyunk, hanem egy emeletes háznál. Pontosan annál, ahonnét én egy fél nappal korábban sírva távoztam.

– Mit keresünk itt?

– Felmész, és örökre lezárod ezt az egészet.

– Ennek semmi értelme – tiltakoztam. – Hogyan zárhatnám le? Ő hív fel mindig. Hiába mondom neki, hogy ne tegye, akkor is fel fog hívni, és én el fogok menni a találkozóra, mert… – elcsuklott a hangom, és behúztam a görbe vonalat az orrocska alá. – … még mindig szeretem.

– Hyung! – fordított erősen maga felé Yoochun, és megrázott egy kissé, hogy az a maradék bódultságom is biztosan semmivé legyen. – Megmondod neki, hogyha még egyszer felhív, elmondod az apjának, hogy viszonyotok volt, és azóta is kefélgettek.

– De akkor… – nyögtem fel. Nem akartam megtenni.

– Akkor soha többé nem fog keresni – vágta az arcomba a tényeket, és olyan komolyan nézett rám, mint a zuhanyzós eset után – Ha nem teszed meg, vagy hazudsz nekem, én magam utazok le a faszomtudja faluba, és addig fogok üvöltözni a házuk előtt, amíg az egész megye meg nem tudja, hogy Jung Yunho meleg. Megértetted?

Yoochunnal felesleges lett volna veszekedni. Ilyenkor a vasrudat is átharapta volna, úgyhogy fülemet-farkamat behúzva felsomfordáltam az emeletre, és még a folyosón is úgy éreztem, hogy Yoochun szemei belemélyednek a hátamba.

Arra vártam, hogy Yunho gúnyos mosollyal az arcán nyit ajtót, aztán az arcomba vágja, hogy tudta, hogy visszajövök, és csak a picsámat kelletem, de nem így alakult. Egy nagyon döbbent, és nagyon ijedt Yunho nézett rám, és szinte azonnal rám akarta csapni az ajtót, hogy aztán azt hazudja, csak egy porszívóügynök voltam, de még idejében becsusszantam a résen.

Nem kis meglepetés ért odabent. Nem elég, hogy ott volt a drága felesége, de a kanapén ült az anyja és az apja is. Yoochunnak nem is kell lemennie vidékre, ha befürdök a küldetéssel.

– Mi a faszt keresel itt, te hülye kurva? – sziszegte Yunho, és megpróbált kitessékelni, de addigra Boah észrevett, és szívélyesen üdvözölt.

– Jaejoong-ah. Ezer éve nem láttalak. Fáradj beljebb! Yunie szülei is pont itt vannak.

Már a megnevezéstől is bukfencet vágott a gyomrom, de Yoochun vérre szomjazott, és meg kellett adnom neki. Magam miatt is. Tudod, ki a kurva…

Ugyanazt az utat tettem meg a kötelező meghajlás után, mint előző este, végigfutattam az ujjam a csecsebecséken, és megállapodtam az óvszeres dobozon, amit most eltakartak egy vázával, de attól még ott volt.

– Öt – jegyeztem meg hangosan, és Yunhón kívül senki nem tudta, hogy mire célzok. Öt óvszer hiányzott a tasakból, tehát, mióta hazajött az asszony, kétszer biztosan csinálták. Ennyire hiányoztam csak neki.

– És valóban! – kiáltott fel Boah, és az arany karikagyűrűje hozzákoccant a pezsgőspohárhoz. – Tényleg öt éve voltál itt utoljára.

Nagyon lassan fordultam csak meg, aztán összefűztem magam előtt a karom, és hanyagul nekidőltem a polcnak. Lustán néztem Boah szemébe, sejtelmesen mosolyogva az ártatlan arcba.

– Utoljára tegnap este voltam itt – javítottam ki. Láttam, hogy Yunho ökle megfeszült a térdén, és a szeme azt üzeni, hogyha jót akarok magamnak, nagyon gyorsan befogom a pofám.

– Tényleg? Yunie nem is mondta – kacagott Boah, és morcosan a férjéhez fordult. – Miért nem mondtad? Pedig kérdeztem, hogy kié volt a másik borospohár! Te meg ijesztgetsz itt!

– Miért? Mit gondoltál, kié? – kérdeztem, és a tekintetemet a sötét szemekbe fúrtam. Láttam bennük a zavart és a kételkedést. Összerakta a jeleket, és gyanakodott, hogy a férje szeretőt tart. Amikor nem válaszolt, tovább feszítettem a húrt. – Azt gondoltad, hogy szeretőt tart?

Boah még a korábbiknál is zavartabban kacagott fel, és mindent tagadott, de Yunho anyja tapasztaltabb róka volt, és villámló szemekkel nézett az édes kis fiacskájára. A szigorú apa pedig védte a szeme fényét, aki mindent úgy csinált, ahogy parancsolta neki.

– Az én fiam nem olyan.

– Miért, milyen a maga fia? – kérdeztem vissza gúnyosan, és visszahelyeztem a testsúlyomat a sarkamról a talpam egész részére, hogyha Yunho felugrana, és arcon akarna törölni, el tudjak hajolni.

– Tisztességes, és becsületes. Pontosan olyan, amilyennek neveltem. Mintha önmagam másolata lenne.

– Ön is kurvázik, amíg a felesége nincs otthon?

Yunho felpattant, azt kiáltva, hogy aljas rágalom, és megpróbálta elkapni a galléromat, de elhajoltam, és így leverte a polcról a porcelánelefántomat. Sajnáltam szegénykét, de lehet, hogy ideje volt, hogy összetörjön.

Amíg Yunho feldolgozta a kezdeti megdöbbenését, felkaptam a váza mögé rejtett óvszeres dobozt, és odahajítottam a sokkolt feleségnek.

– Hányszor csináltátok ma? – kérdeztem, és a földre löktem Yunhót, amikor arcon akart vágni. Bármit is kevert Junsu a teámba röhögve semlegesítette az alkoholt.

– Ehhez nincs semmi közöd! – kérte ki magának, de nem hagytam békén.

– Tegnap három volt benne. Vagy kétszer szexeltetek, és azért hiányzik most öt, vagy tegnap, amikor a számban mozgott, ebből vett ki a táskám helyett.

Most az apa pattant fel, és üvöltötte, hogy aljas rágalom, na meg persze a véleményét rólam, és nagyon reméltem, hogy Boah gyorsan válaszol, mert két felbőszült férfival már nem biztos, hogy elbírtam egyedül.

– Te rohadt, mocskos szemétláda! – vágta a dobozt Yunhónak, és azonnal sírva fakadt. Kicsit sajnáltam, de jobb volt, hogy tudja. Ki tudja, hány évig csalta volna még. Ha nem velem, akkor nővel. Egyik se túl jó Boahra nézve.

– Jung Yunho, azonnal adj erre magyarázatot! – követelte az apa, és amíg Yunho úgy tátogott, mint egy hal, és próbálta kitalálni, hogyan magyarázza ki magát abból, alig láthatóan az ajtó felé araszoltam. A bombát felrobbantottam, a többi már nem az én ügyem.

Kicsit rosszul éreztem magam attól, amit tettem, de Yunho szörnyen bánt velem az este, és biztosra vettem, hogy két hónap, három hónap, másfél év, vagy akármennyi idő múlva is ugyanígy kezelt volna. Nem voltam más számára csak egy izgalmas szexjáték. Ha egyszer szeretett is, annak már rég vége volt.

– Állj meg, te köcsög! – üvöltött utánam, és hiába szedtem kettesével a lépcsőket, egyre közelebb került, és amikor a postaládához értünk, elkapta a kabátomat. Hátra rántott, és miután maga felé fordított, két milliméterre üvöltött az arcomtól.

– Mi a kurva életre volt ez jó neked? Mi a faszért kell tönkretenned egy családot?

Nekilökött a bejárati ajtónak, és a fejem nagyot koppant a kemény üvegen, de még időben ki tudtam gördülni a rúgásából, és a kilincs után kaptam. Veszélyes ilykor hátat fordítani az ellenségnek, és meg is lett a böjtje, akkorát taszított rajtam, hogy végigcsúsztam odakint a fagyos kövön. Égett az arcom, ahogy lehorzsolódott a bőr, de gyorsan a hátamra fordultam, és azonnal védekezően felemeltem a lábam és a karom, hogy ne tudjon teljesen rám tehénkedni. Próbáltam lerúgni, de beletérdelt combomba, és amíg reflexszerűen odakaptam, jó párszor, sűrű egymásutánban arcon vágott.

Végül Yoochun rángatta le rólam, és beleborította az egyik hókupacba. Yunho szitkozódva pattant fel, és a barátomnak esett, de Chunie vasökle gyomorszájon találta, és amíg összegörnyedve szidta mindkettőnk anyját, éppen elég időnk maradt arra, hogy bepattanjunk a kocsiba.

Rohadtul fájt az arcom, és majdnem felkiáltottam, amikor belenéztem a napellenző kistükrébe. Ezzel az arccal még egy jó pár napig nem dolgozhattam, és azonnal pánikolni kezdtem, mi lesz, ha megmarad a nyoma.

– Kenjed ezzel! Jó cucc. Junsu is mindig ezt használja, amikor kidörzsölni a csuklóját a kötél – halászott ki a kesztyűtartóból egy krémes tubust Yoochun, és jó adaggal nyomott a tenyerembe. Elhittem, hogy tapasztalatból beszél.

Apuci persze tajtékzott a dühtől, amikor meglátta az arcom, és először engem barmolt le, majd Yoochunt, hogy ilyen hülye ötleteket ad nekem, hogy nyilvánosan rendezzek jelenetet, aztán Yunho összes eddigi felmenőjét elátkozta. Amikor végre befejezte az ordibálást, elküldött az orvoshoz, aki egész nap bent tartott, mondván, nem tudhatjuk, mennyire vertem be a fejem. Nem szédültem, és hányingerem sem volt, de feküdnöm kellett, miközben az arcom egyre lilult, és már attól is fájt, ha ki meg becsuktam a szám.

Amikor aztán este kikönyörögtem, hogy a saját ágyamban aludjak, hallgathattam a többiek szellemes csipkelődését.

– Jaejoong-ah, csúszik a jég?

– Ez valami új smink, vagy tényleg beverték a képed?

Bezzeg, amikor top formában voltam, Jaejoong hyung voltam, meg légy szíves, adj valami tanácsot, de ha szilvalilára dagadt az arcom, már nem számítottam annyit. Siwon majdnem megfulladt a nevetéstől, amikor meglátott, és meg sem próbálta palástolni az örömét. Megértettem. A legjobb esetben is négy-öt napig kiestem, ami hatalmas előnyhöz juttathatta. És az év végi vizsgába sajnos beletartoztak azok az idegesítő listák is. Ha felgyógyulok, bele kell húznom – csóváltam meg a fejem, és a fordulóban még elkaptam Zelót. A mosoly azonnal leolvadt az arcáról, amint meglátott, és az istenre esküdözött, hogy a szart is kiveri a tagból, aki ezt csinálta velem, de gyorsan lehűtöttem.

– Ne pattogj már! Segíts inkább! Kérd meg Siwant, hogy hétfőig állítson össze nekem egy bomba kuncsaftlistát, és telefonáljon körbe pár befolyásos személynél!

– Rendben, hyung. Amúgy, Siwan is mondta, hogy keresselek meg téged. Valaki kitörölte a gépből Hyoyeon mai feladatait, és így egész nap nem volt senkinél. Siwan hyung már intézkedik az ügyben.

– Kurva jó – túrtam össze a hajam, és Siwon felé lestem. Nem gondoltam, hogy lenne olyan bátor, hogy személyesen kockáztasson, de azt elképzelhetőnek tartottam, hogy valamelyik lányával elvégeztette a piszkos munkát. Tényleg ilyen aljasul akar játszani? – Mondd meg Siwannak, amit üzentem, és tedd hozzá, hogy köszönöm, hogy utánajár.

A szobámba érve aztán az első dolgom az volt, hogy elmenjek fürödni, és utána rendesen végigkenjem magam testápolókkal. A bőröm puha és bársonyos lett, egyedül az arcom ütött ki a fehérségből, de a krém, amit Yoochun adott legalább hatásosnak bizonyult. Fél óra elteltével úgy lezsibbasztotta a ronda részt, hogy nyugodtan befeküdhettem az ágyba, és nem kellett attól tartanom, hogy egy szemhunyásnyit sem alszom a fájdalomtól.

Először nem tűnt fel a doboz az éjjeliszekrényemen, csak a második lámpakapcsolásnál vált biztossá, hogy ott van, de nem én tettem oda. Óvatosan húztam le a tetejét, nehogy kiugorjon belőle valami, de ijesztő bohóc helyett csak apró csokis golyókat rejtett. Amikor beleharaptam az egyikbe, és lassan rágni kezdtem, azonnal szétáradt a számban a gyümölcsös édesség, és rögtön befaltam vagy hatot. Bárki is csinálta, kurva finom lett, és csak nagy önuralommal tettem le arról a tervről, hogy egyben megeszem az egészet.

A doboz alján egy összehajtott, fehér lap szerepelt, és vártam a szerelmeslevelet, vagy a cuki pici szívecskéket, de csak egy egyszerű mondatot írtak rá: „Nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Tényleg nem akartam. Neked köszönhetem, hogy itt vagyok, és ezt sosem fogom elfejteni. Minah.”

Amennyire a lezsibbadt arcom engedte, elmosolyodtam, és Minah tiszteletére megettem még egy golyót. Nagyon reméltem, hogy hamar meggyógyulok, mert amint behozom a lemaradást, Minaht fogom csokiba mártani, és addig nyalogatom, amíg meg nem unom.